2025.12.17. 16:40

Karácsonyi ünnepséget tartottunk Dunaújvárosban

A SINOSZ Fejér Vármegyei Szervezetéhez tartozó klubban ünnepi eseménnyel zártuk az évet, a közelgő karácsonyra hangolódva.

2025. december 12-én a SINOSZ Fejér Vármegyei Szervezetének dunaújvárosi tagjaival kis létszámban, de annál családiasabb hangulatban készültünk együtt az ünnepekre.

Kézműves foglalkozásra is sor került, melynek keretében papírból csillagokat hajtogattunk. A közös alkotás során minden résztvevő aktívan bekapcsolódott, a kész díszek szépen sikerültek, és jól tükrözték az ünnepi készülődés hangulatát.

Az ünnepség ideje alatt lehetőségünk nyílt kötetlen beszélgetésekre is, amelyet tovább gazdagított, hogy süteménnyel és üdítővel készültünk. A közös vendéglátás hozzájárult a közösségi élmény elmélyítéséhez és a meghitt ünnepi légkör megteremtéséhez.

Az alkalom zárásaként minden résztvevő (a tagok korábban összedobott pénzéből vásárolt) karácsonyi csomagot kapott – ez nagy örömet szerzett számukra, és méltó lezárása volt az év végi közösségi együttlétnek.

Minden kedves tagunknak áldott ünnepeket kívánunk!

A szervezésért köszönet Fehér Lászlónénak.

A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: