2025.07.29. 12:45

Kérsz egy jelet? – Az Asztalkő Fesztiválon formálnak szemléletet a szombathelyiek

A velemi civil udvarban, a SINOSZ Vas Vármegyei Szervezete standjánál várjuk az érdeklődőket.

A Velemből indult Asztalkő Fesztivál, a hazai népművészet, a gasztronómia és a zene ünnepe három napon át zajlik Kőszeghegyalján, Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely és Velem településeken.
Ebben az évben a SINOSZ Vas Vármegyei Szervezete is meghívást kapott, hogy a Szakmák és Civilek Udvarában interaktív standdal várják a hallássérült emberek és a hallássérülés témaköre iránt érdeklődő látogatókat.
Kérsz egy jelet? elnevezésű, nagy sikerű játékunk mellett kézjeles memóriakártyákkal, kvízekkel és más érdekes játékokkal, valamint sok-sok információval és szóróanyaggal várjuk az érdeklődőket.

2025. augusztus 30-án, szombaton Tóth Csabáné és Horváth Istvánné közreműködésével 10 órától leszünk jelen a rendezvényen. Várjuk a sorstársakat is mind a civil standunkhoz, mind magára a fesztiválra, melynek főbb helyszínei Velemben:

  • Stirling-villa és udvara: Gasztro-udvar, gyerekudvar, helyi kézművesek, „Vas Vármegyei Érték tér” interaktív bemutatókkal
  • Nagyszínpad (Velem, külső tér): esti koncertprogramok
  • Folkszínpad, pódiumbeszélgetések: néptánccsoportok fellépése, sportolókkal, zenészekkel interaktív beszélgetések

 

Velem Vas vármegye egyik legkülönlegesebb települése, ahol a Szent Vid-hegyi őskori földvár, az Írott-kő Natúrpark természeti kincsei és a falu szakrális hagyományai egyszerre kínálnak történelmi mélységet és lelki feltöltődést.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket! A program a SINOSZ SzÉP támogatásával jön létre.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: