Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

„Aki nem volt itt, nem tudja; aki itt volt, nem felejti” – olvasható a falfirka egy ismeretlen szovjet katona tollából, s igaza volt. Talán beszámolónkban sikerül rávilágítani, hogy miért.

Régóta terveztünk eljutni az erődök városába, ami azért is különleges, mert egy hídon áthaladva máris másik országban találjuk magunkat. A komáromi kirándulásra 46 fő érkezett Vas és Komárom-Esztergom vármegyéből 2025. április 12-én, egy napsütéses szép tavaszi napon. Miután az első állomásunknál, a Monostori erőd bejáratánál a két vármegye tagjai régi ismerősként, szeretettel üdvözölték egymást, kezdetét is vette ennek a különleges erődnek a felfedezése tárlatvezetőnk segítségével.

Megtudtuk, hogy Magyarország legnagyobb, hatelemű erődrendszerének az egyik képviselőjénél állunk, többségük a török ​​​​​​támadás miatt épült. Ez alól éppen a Monostori erőd a kivétel. Az 1850-es években kezdett épülni, a forradalmat követően 21 évig építették. A földsánccal megerősített téglaerődítmény az úgynevezett elöltöltős ágyúk ellen nagyon hatékonynak bizonyult. Viszont mire megépült, a hátultöltős ágyúk is megjelentek, ezeknek azonban már nem tudott ellenállni. Igaz, hogy az óriási anyagi ráfordítást igénylő erődöt nem tudták katonailag kihasználni, az utókor számára rengeteg érdekességet tartogat. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt: 10 tonna robbanóanyagot tároltak itt. Nem véletlenül szerepelt tehát az ötödik helyen a NATO legveszélyesebb kelet-európai objektumokat tartalmazó listáján. Ma már megszűnt a katonai szerepe. 

Az istállóba lépve vörösre festett falakat pillantottunk meg, melyeket a szovjet katonák vörösiszappal fedtek be. Rácsodálkoztunk a vörös mészkő etetőkre is, melyek csodálatos módon megmaradtak. Innen a lőoktató terembe vezetett az utunk, ahol az első világháború után képezték ki a katonákat. A falakat érdekes rajzok, feliratok díszítik, a vitrinekben helyet kaptak például egyenruhák, rádióállomások. Nem sokkal később az erőd leghosszabb folyosóján találtuk magunkat, mely olyan hosszú, hogy szabad szemmel a végéig nem is lehet ellátni. Katonai körlet volt itt, melyről a kiállított ágyak, asztalok, személyes tárgyak tanúskodnak.
Megtudtuk, hogy a katonáknak a Dunában kellett fürdeniük, akár a jegét is feltörve. Elnézve a hideg és sötét cellákat, nem lehetett annyira vonzó a katonai pálya mindenki számára. Talán ezt bizonyítja egy érdekesség: aki katonának akart állni, annak az első két fogának meg kellett lennie a lőporos zacskó kinyitásához. Ugyanis ehhez fogakra volt szükség – lévén mindkét kéz foglalt volt a fegyverrel. Ha valaki ki akart bújni a katonai szolgálat alól, elég volt csupán kivernie az első két fogát… Az egymás után sorakozó, cellaszerű helyiségek monoton sorozatát egy-egy érdekesebb terem akasztja meg. A fekete teremben például egy horrorfilm forgatásának berendezési tárgyai láthatók. Arról is értesültünk, hogy egy elmegyógyintézet díszletei is megtalálhatóak az erőd területén, de itt forgatták a Robin Hood című film egyik jelenetét is.
Utolsó állomásunk a tisztek szárnya volt, ahol fény derült a címben ígért első titokra. A Monostori erődnek ugyanis van egy szelleme. A Monarchia idején egy hadnagy – szerencsejátékosi passziójának élve – hozzányúlt a hadi kasszához, s ennek szégyenét nem tudván elviselni, öngyilkos lett a tiszti szárnyban. A kilencvenes években éppen itt találkozott egy látogatói csoport egy fehér ruhás alakkal… A másik titok egy legenda, mely akár igaz is lehet. Sokan pedzegetik, hogy az összes komáromi erődöt egy alagúthálózat köti össze, mely a Duna alatt is ki van építve. Hogy igaz-e ez a legenda, azt a mai napig senki sem bizonyította, de nem is cáfolta egyértelműen. Mindenesetre vannak a Duna mellett befalazott, máig fel nem tárt, vagy legalábbis nyilvánosságra nem hozott folyosók, így ennek a rejtélynek a megoldása az utókorra vár. 

Az egyórás tárlatvezetést követően csapatunk két részre oszlott. Akinek bírta még a lába, az a sejtelmesen beszűrődő fénnyel megfestett, három kilométer hosszú kazamatarendszerben is tehetett egy sétát. Aki már napfényre és melegre vágyott, a Monostori erőd többi állandó kiállítását: a Várak, korok, katonák című állandó kiállítást és a Kenyérmúzeumot (hivatalos nevén a Sütőipari Emléktárat) kereste fel. Utóbbi a kenyérsütés történetét bemutató, egyedülálló ipartörténeti gyűjtemény.

A sok talpalás után jólesett, hogy pontban délben megérkezett értünk a Dottó, vagy hivatalos nevén a városnéző kisvonat. A hangszóróból érkező, jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesített információk a magyarországi Komárom és az Erzsébet híd túloldalán elterülő szlovákiai Komarno legfontosabb épületeit, szobrait, történetét mutatták be. Végcélunk a Klapka György tér volt, Komárom főtere a történelmi városközpont szívében. A Klapka György, a magyar forradalom tábornokának egész alakos szobra mögött magasodó városháza tornyából éppen odaérkezésünkkor, egy órakor szólalt meg a Klapka-induló, melyet a Városháza ablakából előbújó huszáralak ad elő minden második órában. Az indulót Egressy Béni zeneszerző komponálta. A Zichy-palota tágas udvarán alakították ki az Európa-udvart: A tervezők célja az volt, hogy a különböző európai országok jellegzetes építészeti stílusát adják vissza az udvar egyes épületei. 42 ország, illetve tájegység építészetének jellegzetességei láthatók 6500 négyzetméter összterületen.

A város felfedezését és a vasútállomásra való visszatalálást szabadprogram keretében tagjainkra bíztuk. Fáradtan, de élményekkel feltöltve búcsúztunk, azzal az ígérettel, hogy következő hónapban Tatabányán folytatjuk a közös kalandozást. 

Köszönetünket szeretnénk kifejezni elsősorban Vokány Gina és Kompán Julianna jelnyelvi tolmácsoknak, akik nélkül ez a program nem jöhetett volna létre. Hálásak vagyunk Paudits Henriettának az élménydús vezetésért.

Programunk a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.