2024.04.19. 15:56

Kiskunfélegyháza nevezetességeit néztük meg – három megye tagjai voltak újra együtt

Közös kiránduláson jártunk a SINOSZ Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezeteinek tagjaival.

Ismét együtt töltöttünk egy napot három megye tagjaival – most Kiskunfélegyházán jártunk.

2024. április 18-án városismereti sétára indultunk az alföldi településen, idegenvezetőnk elsőként az autóbusz-állomás melletti térre indult velünk, ahol a város elsőként készített tűzfalfestményét láthattuk. A téren állva megtudtuk, milyen történelmi események sorozatával alakult ki a város, hogyan települtek be a lakosok, milyen viszontagságok, viszályok nehezítették az itt élők sorsát.

Nepomuki Szent János szobránál megtudtuk, hogy „templomjelölőként” azon a helyen állították fel, ahol a város újratelepítőinek fatemploma állt régen. A városháza épülete előtt újabb történelmi információk után magáról a városházáról is beszélt idegenvezetőnk néhány mondatot, majd bementünk az épületbe, hogy belülről is megcsodáljuk a díszes kialakítást – sajnos nem jutottunk az előtérnél, díszes lépcsőnél tovább, ugyanis ezen a napon nem volt lehetőség a városháza megtekintésére, de így sem maradtunk tudás és csodás látvány nélkül.

A klasszicista stílusú Hattyúháznál a Petőfi család életébe kaptunk rövid betekintés. A közelben áll a Sarlós Boldogasszony-templom, melynek előterébe szintén bementünk, közben megismertük a műemlék templom rövid történetét is. Visszaindultunk a Hattyúház irányába, a vele szemben látható Petőfi-szobortól továbbhaladva mentünk a Kiskun Múzeum felé, közben egy-egy nevezetesebb helyszínen még meg-megálltunk.

A Kiskun Múzeum Bűn és bűnhődés Magyar honban című új, büntetéstörténeti emlékeket bemutató állandó kiállításában sétálva tudtunk meg érdekes és hátborzongató információkat idegenvezetőnktől. A múzeumot bejárva rengeteg új ismerettel bővült vallási és történelmi műveltségünk.

Köszönjük Tasnádi Gáborné Zsikének a sok értékes információt, Kiss László Péter jelnyelvi tolmácsnak pedig a kommunikációs akadálymentesítést.

A program megvalósítását Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Fogyatékosügyi támogatási kerete és a SINOSZ SzÉP tette lehetővé.

Több kép látható ide kattintva: KISKUNFÉLEGYHÁZA KÉPEI

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: