2024.11.27. 13:33
A támogatott gyúróversenyen különdíjban részesültek csapataink.
A SINOSZ Békés Megyei Szervezete két csapattal vett részt a 2024. október 27-én tartott 27. Csabai Kolbászfesztiválon, a civil szervezetek számára kiírt támogatott kolbászgyúró versenyen.
„Összesen 20 csapat neveztek be a versenyre, közül kettő csapat indultunk. Két csapat neve: az egyik Békés megyei siketek, a másik csapatnak pedig Csajos Malacok. Reggel 9 órakor a sorstársaimmal, ahol megbeszélt helyen találkoztunk, plusz jelnyelvi tolmácsok is várnak minket. Utána bementünk a fesztivál versenyhelyszínére. Előkészültünk a dekorációt, vágási eszközöket, felvettünk a SINOSZ-os pólót, kötényét és sapkát. Én, Mónival és Nórival mentünk a húsátvételi helyére, és kaptunk egy db piros ládát, ami tartalmazza 5 kg hús, szalonna és bél. 10 órakor kezdődött hivatalos rajt, előtte volt zsűri bemutatás és megosztották a kolbászfesztiváli gondolatát és a dalát. 2 órás verseny. Visszaszámláltunk, elkezdődött a gyúróverseny. Megbeszéltünk a verseny folyamatát és feladatokat, természetesen pálinkát nem hagytunk ki, ezzel koccintunk. Az egyik tag vágott húst, én daráltam. Utána fűszereztünk, nagyon nehéz szakasz volt a versenynek, mert nagyon számít, ettől születik meg az eredményt. Beleraktunk sót, édes és csípős fűszerpaprikát és fokhagymát.
Az egyik asztalon jön egy kedves szolnoki srác érdeklődik tőlem. Pár kérdéseket tette fel, kedvesen válaszoltam neki, Nóri tolmácsolásával kommunikáltunk a szolnoki sráccal. Közben zsűrik ellenőrizték minket a munka folyamatát, díszítést meg stb… Volt egy nagyon kedves zsűri, nagyon barátságos és aranyos, szívesen kommunikálni velem. Pihentetés pár percet, mert jobban megfogja az ízeit. Utána elkezdtünk a kolbásztöltés. Lassan vége a versenynek. Sikeresen szépen elkészült az a szép piros kolbászt, plusz lányoknak is. Visszavittünk a ládát, sőt 30 cm-es kolbászt is kellett visszavinni a zsűriknek, ahol átvettünk a húst. Leadtam a ládát és kolbászt.
Délután 3 órakor eredményhirdetés volt. Izgultunk, hogy sikeresen elért az eredményeket. Képzeld el, hogy lányoknak és mi csapatunk nyertünk a különdíjért. Nagyon meglepődtünk. Lányoknak pedig nagyon örültek a különdíjért. Mi Csabai Rendezvényszervező Kft. felajánlása: ajándékcsomagot kaptunk. Asszonyoknak pedig Jászbél Bt. felajánlása: Stühmer csokoládé csomagot ezek voltak különdíjas csomagok.
Saját szempontból írtam le élményeimet. Nagyon boldog voltam a különdíjért, és megérdemlik. Nagyon ügyesek voltatok!
Gratulálok mindenkinek!
Köszönjük szépen a SINOSZ SzÉP támogatását, a megyei ügyintéző és a tolmácsok munkáját.”
Szerző: Kozma Zoltán megyei elnök
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34