2024.05.08. 14:04

Segítettünk Pécsen a 2024. évi adóbevallásban

A NAV munkatársai segítettek Baranya megyei tagjainknak szja-bevallásuk benyújtásában a SINOSZ SzÉP keretében szervezett programunkon.

A S I N O S Z Baranya Megyei Szervezetében a 2024. májusi utolsó klubnapon izgatottan vártuk a NAV munkatársait, hogy segítsenek hallássérült tagjainknak az éves adóbevallásban.

Bár a tagság nagy része már nyugdíjas, voltak, akik éltek a lehetőséggel, és nagy örömmel fogadták a felajánlott segítséget!

Adóbevallást segítő programjaink 2014-ig nyúlnak vissza, amikor az első ilyen alkalmat tartottuk, és az akkor még apehos munkatárs, Miseta Angéla azóta is szívesen vállalja, hogy eljön és segítse tagjainkat eligazodni a pénzügyi útvesztőkben.

Az időközben kialakult és 10 éve tartó barátság alatt szemtanúi lehettünk nemcsak tagjaink, hanem az Angéla gyermekvállalásainak és a gyermekek felcseperedésének, valamint az ő szakmai előmenetelének is.

A járvány időszakában megszakadt a folyamat, de utána ugyanonnan folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk!

Új munkatársakat is bevont a segítésbe, így most Miseta Angéla főosztályvezető-helyettes mellett Szőke Mónika és Barabás-Binder Krisztina ügyfélszolgálati referensek, a Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság Ügyfélszolgálatának munkatársai is közreműködtek a programon.

Az szja-bevallás mellett az 1%-os felajánlásokban is segítettek, valamint személyre szabottan, az egyéni kérdésekre is készségesen válaszoltak.

Már most egyeztettünk a jövő évi hasonló programunk időpontjával kapcsolatosan is.

Az önzetlen és szívből jövő segíteni akarást apró kedvességgel és mérhetetlen hálával tudtuk és tudjuk jutalmazni.

Köszönet a NAV munkatársainak, hogy vállalták a feladatot, és azoknak a tagoknak, akik segítettek ebben a programban. Örülünk, hogy közösen a segítségére lehettünk azoknak, akik részt vettek a programon.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: