2025.07.07. 16:06
A Szent Orbán római katolikus templomban és levendulakertjében vendégeskedtünk.
A Szent Orbán római katolikus templom mintegy hatezer-négyszáz négyzetméteres virágoskertjében Lovas Mária rövid ismertetőt mondott a kertben található levendulafajokról, jellemzőikről, felhasználásuk lehetőségeiről. A dúsan növő pompás virágtengerből gyönyörű csokrokat szüreteltünk, majd a kert diófája alatt ízletes levendulaszörppel és limonádéval oltottuk szomjunkat. Közben Marcsi további érdekes és hasznos felhasználási lehetőségekbe avatott be minket – meg is beszéltük rögtön, hogy néhány levendulás receptet kipróbálunk, valamikor a közeljövőben szervezünk egy közös levendulás kézműves programot is.
Lédeczi Dénes esperes plébános bemutatta a templomot, melynek hűs falai között még többet megtudhattunk az épületről, az istentiszteletekről, valamint az orgona hangját is meghallgattuk – a dallamok rezgését érzékeltük, ahogyan kezünkkel a padok felületét fogtuk. Délben a harangok megkondításánál is jelen lehettünk.
Szolnokra visszaérve betértünk a Marcipán cukrászdába. Néhányan az egyik előző Szomszédoló programunkról már ismert habos islert választották, a többiek más süteményeket kóstoltak, fagyiztunk, kávéztunk – és ismét megcsodáltuk a cukrászdában az alapító tulajdonos, Móra László festményeit.
Programunk – melynek kommunikációs akadálymentesítését Kosik Mária jelnyelvi tolmácsnak köszönhetjük – a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.
Képeink ide kattintva láthatók: SZOMSZÉDOLÓ A LEVENDULÁSBAN
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34