2025.06.11. 12:30

Szomszédoló – Séta a levendulásban

Szomszédoló a levendulás kertben - két vármegyei szervezet tagjai találkoznak újra.

A SINOSZ Csongrád-Csanád és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezete ismét SZOMSZÉDOLÓ programra hívja a tagokat és érdeklődőket.
„Séta a levendulásban” című szabadtéri programunkon 2025. június 24-én, kedden ellátogatunk a szolnok-szandaszőlősi Szent Orbán római katolikus templom mintegy hatezer-négyszáz négyzetméteres virágoskertjébe és a templomba.

A séta közben Lovas Mária segítségével megismerhetjük a kertben ültetett levendulák fajtáit, és megtudhatjuk, hogy ezt a gyógy-, fűszer- és dísznövényt milyen sokoldalúan és változatosan lehet felhasználni, majd a templom kialakulásának történetéről kapunk ismertetést.

Az előadás végén levendulaszörp kóstolására is lesz lehetőség, és a résztvevők egy kézi csokrot is hazavihetnek.

A levendulaszedéshez ollót vagy metszőollót érdemes hozni, mert kézzel nem szabad tépni a virágot!


A részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges.

Jelentkezési határidő: június 23.

Minden érdeklődő a saját vármegyei ügyintézőjénél jelentkezzen a megszokott elérhetőségeken:

Kissné Borbás Henriett – Szolnok
+36 70 377 57 22
e-mail: szolnok@sinosz.hu

Zombori Andrea – Szeged
+36 70 377 57 20
e-mail: szeged@sinosz.hu

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

Programunk a SzÉP keretein belül valósul meg, jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesítve.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: