Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

A Budapesten található Terror Háza Múzeum különleges és megható – sokszor megrázó – kiállítása mélyen a látogató emlékezetében marad. Azok a történetek, amelyeket a múzeumban láthatunk és olvasunk, a lelkünk mélyéig fognak hatolni. Megismerve őket, másképp nézünk majd a magyar történelemre, a magyarokra és Európa közös sorsára. A kemény, megdöbbentő és felemelő kiállítás megérinti a látogatók szívét. Szembesíti őket azzal, hogy az embertelen diktatúrák alatt milyen súlyos áldozatokat kellett hozni azért, hogy ma szabadon élhessünk. Mert a magyar emberek nem tudnak szabadság nélkül élni…

A Terror Háza Múzeum a magyar történelem két tragikus korszakának az emlékhelye. 1944 és 1990 között a nyilasok, majd a kommunisták, a német nácik, illetve a szovjetek támogatásával elrabolták nemzetünk függetlenségét és a szabadságunkat. Mindkettőt visszaszereztük, hogy egy független Magyarország szabad polgárai lehessünk. „Negyvenhat évnek kellett eltelnie, hogy az Andrássy út 60., ez a neoreneszánsz épület valóban újjászülethessen. A kommunista államot ezernyi ártatlan ember szenvedése és erőszakos halála árán védelmező hatóság csupán 1956-ban hagyta el a Budapest szívében, annak is legszebb sugárútján pompázó palotát. Ez az épület sokszorosan összetett szimbólum: itt fészkelték be magukat a nyilasok, akik 1944 telén e ház pincéjében több száz zsidó honfitársunkat kínozták meg, és itt rendezkedtek be 1945-ben a szovjet tankok védelmében érkező magyar kommunisták.

Sztálin leghűségesebb követői cinikus tudatossággal választották a nyilasok elhagyott székházát, hogy immáron nem faji, hanem osztályalapon határozzák meg azt, ki tekinthető bűnösnek, kinek kell szenvednie és pusztulnia. A szenvedés karmestereinek különböző elnevezéssel, de ugyanazzal a céllal működő hatósága csupán a magyarok 1956-os szabadságharca és forradalma után kényszerült elhagyni az épületet. Addigra annak minden köve annyi emberi szenvedést szívott fel magába, hogy lehetetlenné vált az Andrássy út 60. más funkcióval való megtöltése. Az épületben létesült múzeum és kiállítás így válhatott a rendszerváltozás utáni magyar demokrácia legerősebb szimbólumává.

Amikor 2002 februárjában az emlékhellyé, valódi emlékművé átalakult Terror Háza Múzeum megnyitotta kapuit, magyarok százezrei gyűltek össze előtte. Mert bár megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, 2002-ben létrejött a közös emlékezés helye, az a kiállítás és közösségi tér, amely friss levegőként érte a magyar történelmi emlékezet sebeit. A hallgatás évtizedei után létrejött az a hely, amely eleven mementóként végre nevén nevezi közös történetünk szereplőit, az áldozatokat és a tetteseket. Kimondani a kimondhatatlannak tűnőt, nevet adni a megnevezhetetlennek tűnőnek, e nélkül nem létezhet újjászületés.

A két terrorrendszert túlélt Magyarországon mára érkezett el az idő, hogy méltó emléket állítsunk az áldozatoknak, és azt is bemutassuk, hogy mit jelentett honfitársainknak azokban az időkben.”

„Az egyéves munka során az Andrássy út 60. szám alatti épület kívül-belül teljesen megújult. A belsőépítészeti tervek, a múzeum kiállításának arculata és a külső homlokzat F. Kovács Attila építész munkája. A Terror Háza Múzeum rekonstrukciós terveit Sándor János és Újszászy Kálmán építészek készítették, a kivitelező az Architekton Rt. volt. A kiállítás zenéjét Kovács Ákos szerezte. Történelmi tárlathoz illő, letisztult, időtlen hangszerelésű, több tételes vonószenekari mű hangzik fel a múzeumban, különleges térhatású keverésekkel és hanghatásokkal.

Az átalakítás során az épület emlékművé vált, a fekete paszpartu (díszpárkány, pengefalak) keretbe foglalja, kontrasztjával kiemeli a múzeumot az Andrássy úti épületek sorából, és történelmi súlyának megfelelően a figyelmet magára a házra irányítja.

A 2002. február 24-én 17 órakor megnyílt, a maga nemében egyedülálló Terror Háza Múzeum az épületben fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfitársainknak kíván emléket állítani, a borzalmak kézzelfogható bemutatása mellett azonban azt is példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. A XX. század két legkegyetlenebb rendszere elleni harcból végül a szabadság és függetlenség erői kerültek ki győztesen.”

„A Terror Háza Múzeum állandó kiállítása a második emeleten kezdődik. Ezen a szinten 8 kiállítóhelység és egy kisebb vetítőszoba van. A kiállítás tematikája időrendi sorrendben követi a magyarországi totális diktatúrák berendezkedését. Az első terem, amely az egész állandó kiállításhoz mintegy bevezetésként szolgál, a Kettős megszállás terme. Itt Magyarország náci és szovjet megszállását mutatjuk be. Pontosan meg is jelöljük azt a napot, amelyen a kiállítás fő témájához, a totális diktatúrák létrehozásához a hátteret egy idegen nagyhatalom megteremtette: 1944. március 19-e, a náci megszállás napja, a nemzeti függetlenség elvesztése. A következő teremben, a Nyilas folyosón a nyilas uralom, azaz a totális diktatúrák kezdőpontját is megjelöljük. Ebben a teremben a végtelenül cinikus „Kitartás, jövünk!” szlogen mintegy felvezetése mindannak a borzalomnak, amely a házhoz kapcsolódó történet kapcsán bemutatunk. A Nyilas teremben a teljes, szürreális káoszt és borzalmakat próbáljuk visszaadni, amelyet a nyilas pártszolgálatosok terrorja jelentett az ország számára.

A következő, a Gulág-Málenkij robot terme azokra a magyarokra – civilekre, hadifoglyokra és politikai elítéltekre – emlékeztet, akiket a szovjet csapatok kényszermunkatáborokba hurcoltak. A terem nagysága, a terem padlót borító térkép, a visszaemlékezések, a terem falán elhelyezett faborítás jól mutatja a volt Szovjetunió végtelen térségeiben, fogságban tartott barakklakó 700 000 magyar reménytelen sorsát.

A következő, kisebb kiállítóhelyiség a közben bekövetkező hazai változásokat mutatja be: ez az Átöltözés terme. A háború után a kezdeti várakozásokkal ellentétben nem demokrácia és piacgazdaság, hanem egy újabb totális diktatúra és egy a józan ésszel szemben álló gazdasági rendszer épült ki Magyarországon. A diktatúrák cserélődését, de lényegi egyezését, „átöltözését” mutatja a terem közepén forgó installáció egy nyilas és egy kommunista politikai rendőri egyenruhával – amelyek elvileg szemben állnak egymással, valójában pedig ugyanazon érme két oldalát jelentik.

Ezután a látogató a már kiépült kommunista diktatúra mindennapi valóságába léphet be, az ’50-es évek termébe. A terem első felében szavazófülkék vannak, az egypárti „szocialista demokrácia” emlékére, majd a hivatalos optimizmust és jókedvet sugalló berendezés után láthatjuk, hogy mi volt a függöny mögött: a terem hátsó részének berendezése a társadalom fölött megvalósuló totális kontrollt mutatja be.

Ezt követően a szovjet tanácsadók termét láthatja a látogató: mint ahogy a Nyilas teremben is utalunk az idegen nagy testvér jelenlétére, ugyanígy a szovjet tanácsadók termében azon szervezetek világába nyerhetünk bepillantást, amelyek felügyelték Magyarország szovjetizálását.

Az utolsó kiállítóteremben pedig egy hosszú ideig elhallgatott, de annál fontosabb témáról, a kommunizmussal szembeni magyarországi ellenállásról kaphatunk képet. A vetítőszobában a látogatók helyet foglalhatnak, és teljes hosszukban nézhetnek meg korabeli propagandafilmeket.

Az első emeleti tárlatot az át- és kitelepítés terem nyitja, amely a második világháború utáni kollektív üldözés időszakát mutatja be. Több mint 200 ezer német származású honfitársunkat sújtotta a kollektív bűnösség vádja és a kitelepítés, míg a győztes, később „baráti” Csehszlovákia közel 100 ezer magyart kényszerített szülőföldje elhagyására. Továbbhaladva, – az egykori pribékek által tornateremnek becézett – vallató szobához jut a látogató, ami a többszöri átépítés ellenére is mementóként áll még.

A beszolgáltatás terem zsírkockákkal kirakott labirintusa a parasztság elleni terrort idézi meg, és emlékeztet a kisbirtokosra, „kulákra”, zsellérre, földmunkásra, akinek sok esetben utolsó szem búzáját vette el a kommunista hatalom. Az ÁVO-s arcképcsarnokon át az államvédelem rettegett vezetőjének, Péter Gábornak a szobájába vezet az út, ahol az íróasztal és vele szemben a priccs, a szovjet proletárdiktatúra gyakorlatát is szimbolizálja: a forradalom felfalja gyermekeit.

A politikai megrendelésre lefolytatott, és a párt által kézi vezérléssel irányított koncepciós és kirakatperek brutalitását tárják elénk az Igazságszolgáltatás terem aktái és dokumentumai, a középpontban futó Nagy Imre-per filmkockáival. Az ezt követő propaganda- és a mindennapi élet terem fotói és plakátjai az „emberarcú-, és élhető szocializmus” abszurd világába kalauzolnak, míg végül a „magyar ezüst” alumínium termén keresztül a felekezeti és Mindszenty teremig jut a látogató.

A felekezeti terem földbe süllyesztett keresztje, a fölötte hangszóróból harsogó gyűlölettel, és Mindszenty palástja az eltiport szerzetesrendek ereklyéivel a materializmus háborúját jelképezi a szakrálissal, az embertelenség küzdelmét a humánummal. A földszinti helyiségek, a lépcsőház és a belső udvar nem tartoznak a szorosan vett kiállítótérhez, mégis szervesen illeszkednek a Terror Háza Múzeum koncepciójához.

Az előtéri lépcső végén elhelyezett két márvány emlékoszlop, az előcsarnokban játszott rövid klip, a kávézó berendezése és az ott vetített filmek, valamint az udvaron látható tank mind arra figyelmeztet: ez a ház nem közönséges lakóház, mint ahogy nem hétköznapi a történelemnek az a sötét szakasza sem, amelyet a ház történetéhez kapcsolódva bemutatunk. A lépcsőház szoborgalériája a diktatúrák torz, keserű tragikomédiájára utal: arra, hogy milyen nevetséges és bumfordi volt az a próbálkozásuk, hogy a teremtés rendjén erőszakot tegyenek.

Az alagsor cellái a megrázó, végzetes emberi valóságot tárják látogatóink elé. Lassan haladó lift vezet a földi pokolba, időt ad az átlényegülésre, a befogadásra. Az ereszkedés során, egy filmen a kivégzés módszerét tárja fel semleges személy, semleges hangon, a maga rettentő egyszerűségében. Megszűnik az idő, csak a fekete tér marad. A pincébe érve mindenki elnémul, nehéz bármit kérdezni, mondani, emberi szavakkal megvilágítani.

Az alagsor egyik fele rekonstrukció, eredeti állapotában mutatja be a múlt század közepének állapotát, sűrítve mindazt, ami a negyvenes-ötvenes évek lényege volt: félelem, terror, nyirkos sötétség, infernó. A cellák variációi az emberi gonoszság találékonysága felől nem hagynak kétséget. Vizes cella: napokig, térdig hideg vízben…, rókalyuk: a teljes sötétség egy méter magasságú térben…, karcer: a bezártságérzet tébolya, fél méter alapterületű lyukban… Kínzókamra, melyről eszünkbe jut a hatalom végletes cinizmusa. Nem egy elzárt katonai börtönben vagyunk, nem egy várbörtön mélyén, hanem a polgári világ sugárútján, fél méterre a járdától, az emberek hétköznapi világától. Gondoljunk a hangokra, melyek kihallatszottak…A pince másik fele a tematikus kiállítás folytatása: Internálás, 1956, Megtorlás, Kivándorlás, mely termek tovább követik a kronologikus rendet.

Az elénk tárt múltat a Könnyek Termével (a halálos áldozatok névsorával), illetve a Tettesek Falával hagyjuk magunk mögött, utóbbi a diktatúrák fenntartásában közreműködők arcképes listája.
A teljes történelmi keretet a szovjet csapatok kivonulásának emléke zárja, a kiállításon megtett utunk tág értelemben az idegen megszállás kezdetétől a megszállás végéig tart.

A megrázó és elgondolkodtató látogatást követően az Unicum Házba látogattunk el.

A Zwack Unicum keserű likőr több mint negyven hazai, valamint a világ minden tájáról érkező fűszer- és gyógynövény kivonatából, illetve párlatából készül. A legenda szerint az italt először a Zwack család egyik őse, Zwack doktor készítette gyógyszerként II. József Habsburg császárnak. II. József, megkóstolva azt, így szólt: „Das ist ein Unicum!”, ezzel rögtön nevet is adva a később összetéveszthetetlen gömbölyű üvegbe palackozott gyógynövényitalnak.

Az Unicum hungarikum, Magyarország nemzeti italaként ismerik. A receptje hétpecsétes családi titok, az eszerint elkészített Unicumot hat hónapon keresztül tölgyfahordóban érleljük a Soroksári úti gyár pincéjében. 2012-ben vezettük be a piacra az Unicum Szilvát, a világ első gyümölcságyon, tölgyfahordóban érlelt keserű likőrjét. Az Unicum Szilva ugyanazon recept alapján készül, mint az Unicum, míg az aszaltszilva-ágyon történő érlelésnek köszönheti egyedi ízét és bársonyosságát, s eközben megőrzi az Unicum erős karakterét is.

Zwack József 1840-ben alapította a gyárat, amely 1892-ben költözött a Duna-partra, a Soroksári úti telekre, ahol ma is található. A gyár, leszámítva a kommunizmus több mint 40 évét, mindig is a család tulajdonában állt.  Dr. Zwack ötödik generációs örököse, Zwack Péter 1988-ban tért vissza Magyarországra, és rövidesen visszavásárolta a gyárat partnerével, az Underberg családdal együtt.

Zwack Péter 2012-ben hunyt el, de már előtte átadta a részvénytársaság Igazgatóságának elnöki tisztjét – melyet 1992-től töltött be – legfiatalabb fiának, Sándornak, ezzel egyidejűleg lánya, Izabella is az Igazgatóság tagja lett. Zwack Péter első házasságából született gyermekei az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban élnek, a legidősebb fia az amerikai hadsereg nyugalmazott tábornoka. Egyik leány gyermeke, Iris, 2024-ben hunyt el.

Az Unicumot a világ minden részébe exportálják, különösen Olaszországba, Németországba és a környező országokba, de nemrég a kínai piacra is bevezetésre került.

A Zwack Unicum Nyrt. Magyarország vezető szeszesital- és likőr gyártója, valamint forgalmazója. Legfontosabb termékén, az Unicumon túlmenően olyan jól ismert márkái vannak, mint a Fütyülős, a híres gyümölcslikőr, a Vilmoskörte specialitás, a St. Hubertus keserű narancs likőr és a Kalinka vodka.

Sándor és Izabella aktív szerepet játszik a vállalat életében. Mindketten sokat utaznak, az Unicum globális márkanagyköveteként az export szempontjából fontos országokba, ahol az Unicum, Unicum Szilva és az Unicum Riserva forgalmazásán dolgoznak.

 A 230 éves titok

A család immár hat generáció óta őrzi legnagyobb titkát: az Unicum pontos receptjét és készítésének módját. Természetesen az Unicum-receptúrára békében és (világ)háborúkban sem derült fény, és talán ez örökre így is marad. Egy keveset most azonban elárulunk.

Gyógynövények az egész világból

Az Unicumhoz használt több mint 40 féle gyógynövény és fűszer mind az öt kontinensről válogatott: jelentős részük a Kárpát-medencéből, de Marokkóból, Kínából, Indiából, Srí Lankából, Indonéziából, Nigériából, Amerikából és Ausztráliából is szerzünk be értékes alapanyagot. Ezeket a különleges növényeket a mai napig kézzel mérjük ki, sőt, egyes alapanyagokat maga a Zwack család adagolja.

Kivonatolás

A gyógynövényekből kétféleképp nyerjük ki az íz- és illatanyagokat. Az egyik mód a kivonatolás, amely közben a füveket kukoricából készült finomszesszel keverjük össze, és hagyjuk kiázni az értékes anyagokat, azaz elkészítjük az extraktumot. Ez az a folyamat, amely az ízgazdagságot adja az Unicumhoz.

Lepárlás

A gyógynövénylikőrök között egyedülálló módon a kivonatolást a lepárlás követi. Ez a folyamat az úgynevezett desztillálás, melynek köszönhetően létrejön az Unicum jellegzetes illata.

Fakádas összekeverés

A különböző módokon előkészített alkotóelemeket végül hagyományos fakádban keverjük össze (blendeljük). Hogy az Unicum-minőség állandó lehessen, a keverés után a Likőrmester egy bírálóbizottsággal többször is megkóstolja az italt. Ennek a bizottságnak a Zwack család is a tagja.

Tölgyfahordós érlelés

Az Unicum végleges ízét a tölgyfahordós érlelés adja meg. Ez a különleges eljárás a kezdetek óta kíséri a likőr történetét. Bár sokan nem is sejtik, a mai napig a Soroksári úti gyár alatti pincében van az az 500 hordó, amiben az Unicumok érlelődnek.

A gyárlátogatásunk egy filmvetítéssel kezdődött, amely a gyár történelméről és a Zwack családról szólt, majd a tárlatvezetés  a lepárló egységben és a múzeumban folytatódott, végül természetesen a kóstolás sem maradhatott el, mintegy 5 féle ital ízével ismerkedhettünk meg, többek között az Unicum Szilvával is.

Források: www.terrorhaza.hu, unicumhaz.hu

Köszönjük a jelnyelvi tolmácsolást Radányi-Kiss Katalinnak és Lévai Erikának.

Márton Márk vármegyei ügyintéző