2022.05.19. 15:40

Horgászversenyt rendeztünk Békés megyében

A SINOSZ Békés Megyei Szervezete idén tavasszal is megrendezte a szokásos horgászversenyét, ezúttal a Fás-tónál, Békéscsabán.

A SINOSZ Békés Megyei Szervezete idén tavasszal is megrendezte a szokásos horgászversenyét, ezúttal a Fás-tónál, Békéscsabán.

Összesen 6 versenyző indult a 2022. április 30-i horgászaton. Szombaton reggel 6.45-kor már gyülekezett a csapat, és sorsolással döntötték el, ki melyik előre kijelölt horgászálláson fog versenyezni. A verseny 7 órakor vette kezdetét.

A korai órákban még aktívak voltak a halak, viszont a kapások a nyarat idéző délutáni melegben egyre ritkultak. Estefelé ismét felélénkült a halforgalom, így volt, aki az utolsó percekben fordított a verseny állásán.
A horgásztóra nemcsak a versenyzők, hanem hozzátartozóik és barátaik is kilátogattak, így nagyon családiasan telt a nap.

A verseny délután, 17 órakor zárult az alábbi eredményekkel:

  1. helyezett: Móczó Csaba (1.65 kg)
  2. helyezett: Papp Ferenc (1,35 kg)
Köszönjük mindenkinek a részvételt, Ruminé Niethammer Edina és Szlaukó-Fischer Nóra jelnyelvi tolmácsoknak pedig a jelnyelvi akadálymentesítést. A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Bányainé Juhász Mónika megyei ügyintéző

Fotók: Fekete István és Bányainé Juhász Mónika

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: