2022.06.15. 15:46

Kalandra fel! – csapatépítő játék az ókori Savariában

Kalandozzunk együtt! programsorozat, melynek első alkalmára Szombathelyen, 2022. június 4-én került sor.

2022 márciusában megnyíltak a SINOSZ kapui a beltéri találkozások előtt is, még több teret engedve az önfeledt együttlétnek. Az első félév sokszínű megyei programjai mellett megfogalmazódott az igény: nem csupán a helyi, de más megyék tagjaival is szerettünk volna újra együtt lenni. Így született meg központi kezdeményezésre a Kalandozzunk együtt! programsorozat, melynek első alkalmára Szombathelyen, 2022. június 4-én került sor.

Szombathely említésére talán mindannyiunknak az itt fennmaradt római kori kulturális örökség jut eszünkbe, így a több állomásos, kalandos csapatépítő játékunk is az ókori emlékek miliőjében zajlott. 10 órakor már teljes létszámban gyülekeztek a 3 megye 5 városából érkező tagok, hogy részt vegyenek a játékos városismereti vetélkedőn. Már magáért a találkozásért érdemes volt a vasi megyeszékhelyre látogatni, nagy örömmel köszöntötték egymást a rég nem látott ismerősök.

A színek szerint kialakított hat csapat rövidesen útra is kelt az első állomás, a Romkert felé, ahol Simon Gábor tárlatvezető várt bennünket, hogy bemutassa a Kr.u. 50-ben alapított Savaria tartomány fennmaradt épületeit, emlékeit. Rengeteg érdekességet tudhattunk meg a közel 100 éve feltárt Romkertben található Mercurius-szentélyről, a korabeli palotáról, a nyolcszögletű fürdőről, a Borostyánkő útról vagy a középkori kerek várról.
A csapatoknak nemcsak a lábuk előtt magasodó hatalmas kövekre és falakra volt érdemes figyelni, hanem az elhangzott információkra is, a vezetés után ugyanis tagjainknak az első feladvánnyal, egy, a Romkertről szóló keresztrejtvénnyel kellett megbirkózniuk. A megfejtés bemutatását követően kis batyukba gyűjthették a játékosok a jutalom dénárokat.

Második állomásunk a Romkert tőszomszédságában található Püspöki Palota volt, melynek impozáns falai között jólesett a hűsölés a megfáradt csapatoknak. A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont múzeumként működik és látogatható, a mi érkezésünk azonban merőben eltért a szokásostól, tárlatvezetőnk ugyanis nem más volt, mint a szombathelyi megyéspüspök, dr. Székely János. A püspök atya több évvel ezelőtt hívta meg a SINOSZ tagjait, s a végre sorra kerülő találkozón rendkívül közvetlenül fogadta társaságunkat. A bőséges és meglepetésszerű megvendégelést követően körbevezetett bennünket a Palota termein, mesélt az előszoba festményeiről, a Díszterem freskóiról, a Sárga és a Vörös Szalonról. Megnéztük azt a termet, ahol II. János Pál pápa is megpihent szombathelyi látogatásán, megcsodáltuk a könyvtárszobát és a metszetes szobát.
Egy kisfilm megtekintése után a Sala Terrenába, hazánk első archeológiai kőtárába vezetett az utunk, ami a második állomásunk helyszínéül szolgált. Itt a játékosoknak fel kellett ismerniük egy képen látható műtárgyat, és szelfit kellett készíteniük vele és csapatukkal. A vidám feladatmegoldásokért pillanatok alatt bezsebelték a megérdemelt pénzérméket.

A déli órákban átsétáltunk a Fő tér egyik elrejtett kapualjában megbújó hatalmas méretű történelmi festményhez, a Milleniumi falfreskóhoz. Az 1006 négyzetméternyi, s így Közép-Európa legnagyobb történelmi tárgyú kültéri falfestménye Szombathely kétezer éves történelmét idézi fel, köztük jó néhány római tárgyú emléket.
A csapatoknak az információs tábla segítségével meg kellett keresniük Claudius császárt, s a fején található koszorú mását kellett elkészíteniük az előre előkészített alapanyagokból. Igen kreatív feladatmegoldások születtek a vetélkedő harmadik állomásán.

Ezt követően utunk a SINOSZ Kiskar utcai klubhelyiségébe vezetett. Jólesett felüdülni a 30 fokos hőségben tett városismereti séta után, mely során nemcsak élményekkel, hanem sok ismerettel is gazdagodtunk. A vetélkedőnek azonban még várt ránk egy érdekes állomása, ezúttal egy rövid képes bemutatót nézhettek meg a tagok a római gasztronómiáról, ahol megtudhatták, milyen ételeket fogyasztottak ókori elődeink, vagy mik jellemezték az étkezési szokásokat. Különösen nagy tetszést váltottak ki az előadás végén elhangzó különleges fogások és gasztronómiai érdekességek, például a mézes pele vagy a sült fecskenyelv elkészítési módja. A negyedik feladatot – egy római kori menü összeállítását az előkészített alapanyagokból – ügyesen oldották meg a játékosok.

A feladatok után összeszámoltuk az összegyűjtött dénárokat, mely alapján kalandos versenyünk a Nagykanizsáról érkező Víghné Spák Laura vezette csapat győzelmével zárult. A vegyes csapat további tagjai a szombathelyi Pikl László, Szabó Istvánné és a budapesti Varga-Szedő Hajnalka, akik nemcsak az értékes nyereményeket, hanem egy megbízólevelet is átvehettek, így szeptember 24-én a budapesti Siketek Világnapján szervezett döntőben képviselhetik megyénket. A játékban részt vevő többi versenyzőknek is szívből gratulálunk, kitartó fáradozásaikat oklevéllel jutalmaztuk.

A kalandos vetélkedőt követően gyermeknapi programokra invitáltuk a legkisebbeket. A buborékfújó gép ontotta a szivárványszínű szappangömböket, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömet szerezve. Pummer Dóra és Pummerné Gróf Katalin kezei között lufikardok, virágok, nyuszik, egerek formálódtak, miközben sokféle mozgásfejlesztő eszköz is előkerült: a gyerekek végigmehettek az egyensúlyozó ösvényen, ugrálhattak a trambulinon, billenőlapról babzsákokkal célozhattak. Pihenésképpen helyet foglaltak a társasjátékoktól roskadozó asztaloknál, és vasalós gyöngy képek készítésével szórakoztatták magukat.
Egészen estébe nyúlóan tartott a vidám együttlét, a gyerekek játszottak, a felnőttek örömmel nosztalgiáztak, tervezgették következő találkozásuk részleteit.

A Szombathelyen együtt töltött közel nyolc óra méltó felütése volt az Újra együtt! mottóval fémjelezett programsorozatnak. Az országos döntőben folytatjuk, várjuk a találkozást a többi megye győztes csapataival!

Köszönettel tartozunk Simon Gábor tárlatvezetőnek a Romkert érdekfeszítő bemutatásáért, Temesi Éva jelnyelvi tolmácsnak az akadálymentesítésben való egész napos kitartó munkájáért, a SINOSZ Zala Megyei Szervezete tagjainak és budapesti vendégeinknek, akik vállalták az utazást, hogy újra együtt tölthessünk egy kiváló napot.

Kiemelt hálánkat fejezzük ki dr. Székely János szombathelyi megyéspüspöknek, aki lehetővé tette a Püspöki Palota meglátogatását és vendégül látta csapatunkat.

Köszönetünket fejezzük ki a SINOSZ Vas Megyei Szervezete elnökségének, akik a szervezésben hatékonyan közreműködtek, valamint Pummer Dórának és Pummerné Gróf Katalin Zala megyei ügyintézőnek, akik nélkül ez a nap ebben a formában nem jött volna létre.

A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Képjegyzék:

  1. Csoportkép a Romkertben Simon Gábor tárlatvezetővel
  2. Az 1-es csapat Horváth Istvánné Vas megyei elnök csapatkapitánnyal az élen a Milleniumi falfreskó előtt
  3. A 2-es csapat Köpör István Zala megyei elnök vezetésével a Sala Terrenában
  4. A játékosok figyelmesen hallgatják a Romkertben a tárlatvezetést
  5. A 3-as csapat Tóth Csabáné irányításával a Püspöki Palotában
  6. Paksa Noémi és csapata mutatja a megfejtést a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontban
  7. Csoportkép dr. Székely János püspök úrral a Püspöki Palota rózsakertjében
  8. A nyertes csapat, élükön Víghné Spák Laura a Milleniumi falfreskónál
  9. Gasztronómiai előadást hallgatnak a versenyzők a római kori étkezési szokásokról
  10. Utolsó feladat a klubban: autentikus római vacsora összeállítása
  11. Kézműveskednek a gyerekek
  12. Sok vidámság a gyereknapon: lufihajtogatás, akadálypálya, buborékfújó gép, vasalós gyöngy
  13. Csoportkép a klubban

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: