2022.12.08. 08:27
Évzáró összejövetelünkön ünnepi műsorral, közös játékkal és tánccal ünnepeltünk a szervezetben.
A megnyitó köszöntőt Máté-Mártonné Iványi Katalin, szervezünk elnöke tartotta, majd kedves tagjaink közül hárman: Kaszap Istvánné, Domján Rózsa és Berecz Zoltánné mondtak el egy-egy ünnepi verset. A versek után a Duráczky iskola tanulóinak ünnepi műsorát nézhettük meg levetítve, jelnyelven. Sajnos nem tudtak eljönni a gyerekek, mert Mikulás-futáson vettek részt aznap délután.
Az ünnepség után karácsonyi bingójáték következett. A bingólapokon a képek az ünnep jegyében, 5×5 mezőben lettek kinyomtatva. A játék lényege, hogy az egyesével, általam artikulálva elmondott szavak alapján a megfelelő képeket meg kellett jelölni a tagoknak, és ha egymás mellett vízszintesen vagy függőlegesen 5 képet bejelöltek, akkor a bingó szót kellett mondani. Az első három játékos jelképes ajándékot kapott. Bár jelnyelven terveztem a játékot, végül módosult hang nélküli artikulációra, mert ez egy közös pont volt tagjaink kommunikációjában.
Télapó hozzánk 16 óra után toppant be, akinek a gyerekek nagyon örültek. Elmondtak neki egy kis mondókát, karácsonyi kívánságokat, ennek viszont a Télapó örült. Sokat beszélgetett a gyerekekkel, jól érezte magát, közös fotó is készült róluk. Nagyon sok dolga lévén, mint a szél, távozott. A program után az Idősek Napjára is meghívott Morvai Anna táncoktatóval elevenítették fel tagjaink a tanult lépéseket, illetve tanultak új mozdulatokat is.
A kommunikációs akadálymentesítést Tamás Angélának köszönhetjük.
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34