2023.03.31. 08:33

Nőnapi rendezvényt tartott a SINOSZ Győri Helyi Szervezete

A SINOSZ Győri Helyi Szervezete idén is nőnapi ünnepséget szervezett.

A SINOSZ Győri Helyi Szervezete 2023. március 9-én, csütörtökön délután nőnapi rendezvényt tartott a klubhelyiségben.

A szakmai és játékos rendezvényt Jagodics Rezsőné helyi elnök nyitotta meg. A helyi elnökség és a megyei ügyintéző közösen készítették elő az ünnepi műsort és a játékos vetélkedőt, valamint a nőnapi dekorációt is.

Jagodicsné Erzsi helyi elnök nőnapi köszöntője után Németh Evelin megyei ügyintéző nőnapi megemlékezésében* szerepelt a nemzetközi és a hazai körkép.
Megtudtuk, hogy a nemzetközi nőnap 1975 óta világnap: minden évben március 8. A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8., a New York-i textilmunkásnők 1857. évi sztrájkjának – más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek – az emlékére. A munkásnők a rövidebb munkaidőért, jobb fizetésért, szavazati jogért és a gyermekmunkák eltörlésért sztrájkoltak. Az ENSZ indítványában szerepeltették ezeket a követeléseket, azóta Amerikában, majd Európa-szerte és végül világszerte terjedni kezdett a nemzetközi nőnapi ünnep. A második világháború után a nőnap állandósulni kezdett. Közös célok a következők: egyenlő bánásmód, lehetőségek, igazságosság, béke, fejlődés, nőiség ünneplése, emancipáció (függetlenedés) stb.

Európában, Amerikában és Ázsiában másképpen ünnepelnek. Pl.: az olaszok sárga virágot (mimózát) adnak a nőknek. Magyarországon a szocializmus idején társadalmi ünnep volt, piros szegfűt kaptak a dolgozó nők a férfiaktól. Hóvirágot is adtak a lányoknak és a nőknek, amikor még nem volt védett virág, sokan még emlékeznek erre az iskolás éveikből.
Olvastuk, hogy néhány helyen lila színnel is ünnepelnek a nőnapkor.

Szabó Gergely elnökségi tag nőnapi képes kvízjátékot indított. A tagoknak 5 állítás alapján kellett zárt jellegű, feleletválasztó teszt kérdéseire válaszolni, 3-3 válaszlehetőséggel:
1. Mi volt a közismert beceneve Margaret Thatchernek? 1. Öreg hölgy 2. Vaslady 3. Metallady. A 2-es válasz volt a helyes.
2. Ki volt az első magyarországi óvodák alapítója? 1. Andrássy Ilona 2. Mária Terézia 3. Brunszvik Teréz. A 3-as válasz volt a megfelelő.
3. Ki volt az a mindössze 15 évet élt zsidó vallású, német kislány, akinek naplója mementó az utókor számára? 1. Edith Holländer 2. Anne Frank 3. Eva Heyman. A 2-es válasz volt a jó.
4. Színésznő, haláláig az UNICEF utazó nagykövete – ki volt ő? 1. Katharine Hepburn 2. Audrey Hepburn 3. Ingrid Bergman. A 2-es válasz volt a helyes találat.
5. Melyik ország miniszterelnöke volt Benazir Bhutto? 1. Izrael 2. Egyiptom 3. Pakisztán. Az utolsó választ kellett eltalálni.

A résztvevők többnyire jól eltalálták a válaszokat. A megoldások között Szabó Gergely kis ismeretbővítést tartott a nőkről, a kvíz után irányított beszélgetés következett.
Ezek a témák kerültek terítékre: 1. Miért van szükség a nőnapra? 2. Mitől jó nőnek lenni? 3. Mitől nő a nő önbizalma? Erre a résztvevők válaszoltak és egymással megbeszélték a témákat, majd azokat összefoglaltuk és megerősítettük.

Utána névláncjáték következett, melyet Jagodics Rezsőné helyi elnök vezetett. Először női neveket kellett kitalálni. Minden résztvevőnek a szomszédjától kapott női név utolsó betűje alapján kellett ugyanazzal a kezdőbetűvel új női nevet kitalálni, így láncként összefűzve a neveket. Az első kör után férfinevek következtek. Daktillal, vagy fonomimikai ABC-vel, vagy névjellel vagy hangzó nyelven játszottak, a jelnyelvi tolmács segítette a kommunikációt a siket és a nagyothalló résztvevők között.
Az utolsó, izgalmas párkereső játékban női tárgyakat kellett keresni jelelve a résztvevőknek képkártyákon: rúzs, virág, női táska, női cipő, stóla, kalap, napszemüveg stb. Először a jeleket kellett megmutatni és megjegyezni, utána Evelin vezetésével indult az önfeledt párkereső játék. A villany le- és felkapcsolása után kellett keresni a párt a kártyán szereplő tárgy alapján, majd cserélgették a képes kártyákat, és a lámpa kapcsolásával jeleztük, hogy most keresni kell a párt. Az a páros minden menetben kiesett, aki utoljára találta meg a párját. Addig tartott ez a csoportos játék, amíg el nem fogytak a kártyák. Az a pár nyerte a játékot, aki az utolsó menetben hamarabb megtalálta a képpárt.

Minden lányt, nőt, asszonyt a jelen lévő férfi tagok köszöntötték fel verssel, 1-1 lila szegfűvel, kézzel készített zsebkendőtartóval és papír zsebkendővel, valamint csokoládéval, amelyet az elnökség készített elő. A résztvevők süteménnyel, édességgel és üdítőkkel járultak hozzá a délutáni programhoz.

Köszönjük Hajdu Eszternek a jelnyelvi tolmácsolást, valamint a helyi elnökségnek és az ügyintézőnek az önfeledt, jó hangulatú és közösségformáló délutánt.
A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

*Források:
https://filmsor.hu/a-nemzetkozi-nonap-tortenelme-es-megunneplese-vilagszerte/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetközi nőnap
https://mult-kor.hu/tuntetestol-a-tulipanig-a-nemzetkozi-nonap-rovid-tortenete-20160308

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: