2022.06.28. 13:18

SÍNEN VOLTUNK – Egyéjszakás kaland Szombathelyen

A szombathelyi Múzeumok Éjszakája számos izgalmas programot kínált, mi ezúttal a MÁV-székház felkeresését választottuk.

Nyáron felmerülhet a kérdés, hogy a kánikula kellős közepén, a szabadságok idején érdemes-e programot szervezni, lesznek-e érdeklődők az egyes meghirdetett eseményekre. A SINOSZ Vas Megyei Szervezete egyértelmű igennel felelt erre a kérdésre a 2022. június 25-én megrendezett Múzeumok Éjszakája szombathelyi programján.

Habár 17.30-ra hirdettük meg a találkozót, egy órával korábban megérkeztek az érdeklődők a gyülekezési pontra, ahol vidám beszélgetéssel hangolódtak rá az esti kalandra, ezzel is bizonyítva, hogy együtt lenni mindig öröm. A szombathelyi Múzeumok Éjszakája számos izgalmas programot kínált, mi ezúttal a MÁV-székház felkeresését választottuk. Ide ugyanis a többi helyszínnel ellentétben nem lehet látogatást tenni az év többi napján, így igazi kuriózumokkal ismerkedhettünk meg ezen az éjszakán.

Közösen sétáltunk át a MÁV Zrt. Szombathelyi Pályavasúti Területi Igazgatóság épületébe, ahol már várt ránk Stangl Imre, műszaki igazgató-helyettes, hogy bevezessen bennünket a vasút világába. Ritkán lehet nagyobb tudású, ennyire a szakmájának élő, lelkes, mégis alázatos emberrel találkozni. Az igazgató-helyettes úr 2 órán át kísérte 25 fős csapatunkat, miközben minden kérdésünkre készséggel válaszolt.

Először kívülről és belülről is megnéztük a 490-041-es számú, a századelőn a Csömödéri erdei vasútnál szolgáló gőzöst, miközben sok érdekességet megtudtunk a keskeny nyomtáv méreteiről, az egyes országokban jellemző nyomtávokról. Ezt követően lesétáltunk a székház alatti pincébe, melyben 1964-ben egy felújítás során bukkantak rá a római kori horreumra (=raktárépület). A IV. század közepén a városfalakon kívül épült meg ez a többszintes, belül pillérekkel megerősített, élelmiszerek, főként gabona raktározására alkalmas helyiség. Az utcaszint alatt található terem nem nyilvános, nem látogatható más alkalmakkor.

Újabb lépcsőzéseket, és a székház folyosólabirintusaiban való barangolást követően megérkeztünk a Vasúti Múzeumba, ahol a Közlekedési Múzeumból kölcsönzött tárgyak is helyet kaptak, így sapkagyűjtemény, menetlevelek, kézi jelzőlámpák és sok más, a vasútnál használt eszköz és műszer. Itt melegedtek bele tagjaink igazán a kérdésekbe! Miután megreformálták a vasúti közlekedést, és megoldották a késő vonatok problémáját, megtudhatták, hogyan képezik a mozdonyvezetőket, vagy hogyan történik a sínellenőrzés. Külön öröm volt, hogy a gyerekek sok okos kérdést tettek fel, nagyon érdeklődő volt a társaság.

Ezután került sor a légópince várva várt meglátogatására. A becsületes nevén légoltalmi pinceként ismert óvóhely 1968-ban épült, így valódi vészhelyzetben sosem kellett kipróbálni, csak gyakorlatoztak benne. Egy esetleges harmadik világháború során ebből a bunkerből irányították volna a régió vonatközlekedését. A hat méter mélyen kialakított pincébe egy szűk, meredek folyosón lehet lejutni. Az egész helyiség a kialakított vizesblokkal, hálószobával, étkezővel, munkaállásokkal mára az enyészeté, de a szürke acélajtó mögötti titkos világ elgondolkozásra késztetett bennünket…

A hivatalos program ezzel véget ért, mi azonban kaptunk még egy kis ráadást. Látogatást tehettünk a forgalomirányító központba, ahol a 44 éve itt dolgozó, munkáját töretlen lelkesedéssel és áhítattal végző Balogh László mutatta be élesben, hogyan történik az operatív irányítás. Nyolc képernyőn számtalan grafikon mutatja a vonatok tervezett és valós haladását, melyek folyamatos felügyeletével a rendkívüli helyzeteket tudják kezelni.

Miután búcsút vettünk a MÁV-székháztól és dolgozóitól, kisebb csoportokra oszolva belevetettük magunkat a szombathelyi kulturális éjszakába. Ki a Smidt Múzeumot, ki az Iseumot vette célba, hogy kiélvezze lüktető városunk minden pillanatát.

Köszönettel tartozunk Stangl Imre műszaki igazgató-helyettes úrnak, hogy a SINOSZ Vas Megyei Szervezetét szárnyai alá véve egész estéjét ránk áldozta. Hálánkat fejezzük ki Balogh Lászlónak is, aki betekintést engedett munkájába. Köszönjük a MÁV Zrt. Szombathelyi Pályavasúti Területi Igazgatóság valamennyi dolgozójának a kedvességét, valamint a Savaria Múzeum vezetőségének, hogy lehetővé tették a SINOSZ-tagok ingyenes belépését a Múzeumok Éjszakája szombathelyi rendezvényeire. Nem utolsósorban köszönjük Temesi Éva jelnyelvi tolmácsnak – aki mindig készséggel tart velünk programjainkon – a kommunikációs akadálymentesítésben való professzionális munkáját.
Programunk a SINOSZ SzÉP keretein belül valósult meg.
A Múzeumok Éjszakája még rengeteg izgalmat tartogat, jövőre folytatjuk!

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: