A SINOSZ Vas Megyei Szervezete 2022. február 11-én az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba látogatott.
Szombathely egyik rejtett kincse a Csillagvizsgáló, melyet kevesen ismernek, pedig havi rendszerességgel tartanak úgynevezett péntek esti észleléseket. Az ilyen esteken tiszta időben – az Obszervatórium kupoláját felnyitva – távcsövön át lehet kémlelni az égboltot, és megfigyelni egy-egy éppen jól tanulmányozható bolygót, csillagot.
Látogatásunkkor felhős volt az égbolt, lelkes tagjainkat azonban ez sem tántorította el az Obszervatórium tőszomszédságában található Gothard Tudomány- és Technikatörténeti Állandó Kiállítás megtekintésétől. Ez a múzeum gondozza és mutatja be az intézet alapítója, a polihisztor Gothard Jenő (1857-1909) tudományos és műszaki hagyatékát. A híres gépészmérnök és csillagász korát jó néhány évtizeddel megelőzve alapította meg az általunk is megtekintetett múzeumot és obszervatóriumot. E tárgyörökség különleges értékű része az 1900-as évek elejéig keletkezett, 455 darabból álló, mélyég-objektumokat, üstökösöket és csillagszínképeket rögzítő csillagászati fotólemezanyag.
Az érdekfeszítő tárlatvezetést követően átsétáltunk a Csillagvizsgálóba, ahol egy több tonnás távcsövön keresztül a Holdat lehetett kémlelni. Már maga az épület is nagyon érdekes volt forgatható kupolájával és a közepén elhelyezkedő impozáns távcsövével. Tagjaink szinte sorozták kérdéseikkel a Csillagvizsgáló munkatársát, aki hol tudományosan, hol humorosan igyekezett kielégíteni mindenki kíváncsiságát.
Érdemes volt betekintést nyernünk e szombathelyi különlegesség titkaiba, rácsodálkoznunk az univerzum határtalanságára. Biztosak vagyunk benne, hogy tagjaink más alkalmakkal is látogatást tesznek az Obszervatóriumba, hogy közelebbről is megvizsgálhassák Naprendszerünk valamelyik égitestjét.