Sajtószoba

Az itt található tájékoztatókkal a SINOSZ-szal kapcsolatos, ill. a siket és nagyothalló személyeket érintő cikkek, interjúk készítőit szeretnénk támogatni alapinformációk biztosításával. A megfelelő kifejezések jegyzékének közreadásával arra törekszünk, hogy a médiában a helyes szóhasználat jelenjen meg a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozóan. Ezzel Önök, a média munkatársai segítik évtizedek óta végzett szemléletformáló munkánkat.

Siketek világnapja – siketek nemzetközi hete

1958 szeptemberében Olaszország fővárosában, Rómában tartották meg a Siketek Világszövetsége (World Federation of the Deaf, WFD) első világkongresszusát. Ennek emlékére azóta minden év szeptemberének utolsó hete a SIKETEK NEMZETKÖZI HETE (International Week of the Deaf).

A Siketek Világszövetsége 1958. évi határozata alapján szeptember utolsó vasárnapja a SIKETEK VILÁGNAPJA (World Day of the Deaf).

E jeles nap világszerte a siket emberek közösségeire és különleges kommunikációs eszközükre, a jelnyelvre irányítja a figyelmet, amely a siket személyek természetes, és – több generációs siket család esetében – anyanyelve is.

A siketek világnapját és a siketek nemzetközi hetét évről évre különféle eseményekkel, figyelemfelhívó kampányokkal, az érdekelt felek – az érintett személyek és hozzátartozóik, a kormányzati szervek, fogyatékosságügyi és emberi jogi szervezetek, hivatásos jelnyelvi tolmácsok – bevonásával ünneplik a siket emberek szervezetei és közösségei a világ minden részén.

 Szeptember 23.: A JELNYELVEK NEMZETKÖZI NAPJA (International Day of Sign Languages)

Az ENSZ Közgyűlése – 97 tagállam támogató szavazatával – 2017-ben nyilvánította szeptember 23-át a jelnyelvek nemzetközi napjává. Ezt a napot a Siketek Világszövetsége (WFD) 1951-es létrehozása dátumának emlékére választották a jelnyelvek nemzetközi napjául. Mint a WFD megfogalmazta: „Ez a nap egy olyan érdekképviseleti szervezet születését jelképezi, melynek egyik fő célja a jelnyelvek és a siket kultúra megőrzése, ami a siket közösség emberi jogai megvalósulásának előfeltétele.”

A nemzetközi nap célja a jelnyelvek ismertségének fokozása és a jelnyelvek státuszának megerősítése. Elősegíti,  támogatja a világszerte élő siket és más jelnyelvhasználó emberek nyelvi identitásának és kulturális sokszínűségének megőrzését is.

November 9.: a MAGYAR JELNYELV NAPJA
A Jelnyelvi törvény „születésnapja”

 

A SINOSZ kezdeményezése nyomán a Magyar Országgyűlés 2017-ben „a magyar jelnyelv mint elismert önálló, természetes nyelv előtti tiszteletből november 9-ét a magyar jelnyelv napjának” nyilvánította (23/2017. (X. 31.) számú határozat).

Nem véletlen, hogy november 9-e le lett a magyar jelnyelv napja, hiszen 2009-ben ezen a napon fogadták el a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvényt, azaz a Jelnyelvi törvényt.
A Jelnyelvi törvény az egyik legmeghatározóbb jogszabálya a Magyarországon élő hallássérült közösségnek, mivel ez volt az első, mely a magyar jelnyelvet használó személyek közösségét nyelvi kisebbségként ismerte el. Szól többek között a jelnyelvi tolmácsszolgálatokról és a hallássérült gyermekek bilingvális oktatásáról is.

A Magyar Országgyűlés november 9-ét a Magyar Jelnyelv Napjává nyilvánította, ezzel is támogatva a siket közösség azon törekvését, hogy a jelnyelvet mindenhol elismerjék és elősegítsék a jelenleginél jóval szélesebb körű használatát. A siket emberek teljes társadalmi befogadása csak akkor lehetséges, ha a jelnyelv nemcsak hivatalosan elismert, hanem az élet minden területén használható lesz.

A magyar jelnyelv napjáról szóló határozat kimondja, hogy a magyar jelnyelv a magyar kultúra része, elismeri a hallássérült és a siketvak embereknek a magyar jelnyelv használatához való alapvető jogát, továbbá a jelnyelv kulturális és közösségformáló erejét, fejlesztésének és megőrzésének fontosságát.

November 9-én büszkén ünnepeljük a magyar jelnyelvet, újra és újra felhívva a figyelmet erre a különleges kincsre és a jelnyelvet elsődleges, természetes nyelvükként használó siket, siketvak és nagyothalló embertársainkra! Célunk, hogy a jelnyelv egy híd szerepét töltse be közösségünk és a halló társadalom között.

A SINOSZ közreműködésével, Magyarország Kormánya megbízásából 2021-ben készült egy társadalmi célú reklámfilm, melyet több hazai közszolgálati televíziós csatorna is vetített a magyar jelnyelv napján:

február 21.: az anyanyelv nemzetközi napja

A siket emberek anyanyelve, természetes, elsődleges nyelve a JELNYELV, a magyaroké a magyar jelnyelv.

„Magyarország a magyar jelnyelvet önálló, természetes nyelvnek ismeri el. A magyar jelnyelvet használó személyek közösségét mint nyelvi kisebbséget megilleti a magyar jelnyelv használatának, fejlesztésének és megőrzésének, a siketkultúra ápolásának, gyarapításának és átörökítésének joga.” (2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról)

március 3.: a hallás világnapja

A WHO 2021. évi világjelentése – World Report on Hearing – szerint már napjainkban is 5 emberből egyet érint valamilyen fokú hallásvesztés, 2050-re pedig átlagosan minden 4. embernél várható hallásprobléma megjelenése. Ez azt jelenti, hogy a hallási fogyatékossággal küzdők jelenlegi (2018-as adat) 466 milliós száma 2050-re 900 millióra növekedhet!
A fenti adatok tükrében érthető a hallás világnapja jelentősége: ez egy évenkénti, globális érdekképviseleti esemény és figyelemfelkeltő kampány, amely cselekvésre szólít fel a hallássérülés és az ahhoz kapcsolódó kérdések kezelése érdekében. Célja, hogy felhívja a figyelmet a hallásvesztésre, annak megelőzhető okaira, a hallásvédelem fontosságára, valamint elősegítse a hallásgondozást az egész világon.

május 5.: az esélyegyenlőség napja

Az egyenlő esélyek napja az egyenlő jogokért folytatott és a diszkrimináció elleni küzdelem szimbóluma. A Fogyatékos Emberek Világszervezete Európai Régiójának kezdeményezésére e napon földrészünk számos országában rendezvényekkel ünneplik az esélyegyenlőség napját a fogyatékosságügyi szervezetek, önkéntesek és maguk az érintettek is.
Hazánkban 1992 óta rendeznek eseményeket az esélyegyenlőség világnapján, amelyek egyik célja, hogy a speciális szükségletű emberek és más, sérülékeny csoportok tagjai közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, és egymás nehézségeit, eltérő igényeit megismerve elősegítsék a befogadó szemlélet kialakulását, az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósulását.

június 2.: a magyar siketsport napja

2017 óta minden év június 2. a magyar siketsport napja, annak emlékére, hogy ezen a napon alakult meg a Siketek Sport Klubja 1912-ben. A siketsport elismeréseként erről Országgyűlési Határozat is született.
A Hallássérültek Sportszövetsége videójában siket és nagyothalló sportolók mondják el, hogy mit jelent számukra a sport:

Az ünnep alkalmából 2022. május 31-én az országházhoz közeli Olimpia parkban – az Olimpiai Bajnokok és a Paralimpiai Bajnokok Fala mellett – felavatták a Siketlimpiai Bajnokok Falát. A dicsőségfalon 62 magyar hallássérült sportoló neve szerepel, akik a siketlimpiákon összesen 53 aranyérmet szereztek az 1928-as amszterdami Csendes Világjátékok óta.

Két érdekesség:

  • Az egyetemes magyar sport első Európa-bajnoki aranyérmét 1895-ben egy hallássérült korcsolyázó, Földváry Tibor nyerte.
  • A nyári olimpia után az 1924-ben indult siketlimpia a második legnagyobb múltú nagy nemzetközi sportesemény.

 

december 3.: a fogyatékossággal élő emberek nemzetközi napja

1992 óta minden évben december 3-án ünnepeljük a fogyatékossággal élő emberek nemzetközi napját.

december 8.: a SINOSZ alapításának évfordulója

1907. december 8-án alakult meg a „Cházár András Országos Siketnéma Otthon”, ezért a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége e napon ünnepeli alapításának évfordulóját. Szövetségünk történetéről Múltidéző oldalunkon adunk rövid áttekintést: https://sinosz.hu/szovetsegunk/multidezo/

Szervezetünk az elmúlt évtizedben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy érdekvédelmi célkitűzéseit a vizualitás eszközein keresztül is közvetítse a halló világ felé. Az alábbiakban megmutatjuk nektek azokat a spotokat és filmeket, amelyet a szemléletformálás szándéka hívott életre.

Bilingvális oktatást a siketiskolákban!

A siket emberek, így a siket gyerekek sem hallanak. Tudod, hogy a magyarországi siketiskolákban mégis szinte kizárólag a beszélt, hangzó nyelven folyik az oktató-nevelő munka?
Kétnyelvű (bilingvális) oktatásra lenne szükség, a magyar nyelv és a magyar jelnyelv párhuzamos alkalmazásával, az ehhez való jogot a Jelnyelvi törvény is előírja.

Legyen joguk a siket gyermekeknek jelnyelven tanulni! Azért fontos nekem a jelnyelv…

2021-ben a magyar jelnyelv napja alkalmából indítottunk filmes kampányt JELes jövőt a jelnyelvhasználó gyermekeknek! címmel, ráirányítva a figyelmet a bilingvális, azaz kétnyelvű oktatás bevezetésének szükségességére a hazai siketiskolákban. Bár a Jelnyelvi törvény is rendelkezik erről – 2017. szeptember 1-i hatályba lépéssel (a szülő/gyám írásos kérelme esetén) – sajnos a gyakorlatban napjainkig nem valósult meg a kétnyelvű oktatás, ill. nem biztosított ennek sem a személyi, sem a technikai háttere.

Az anyanyelv 

Kapcsolódó cikk: https://abcug.hu/analfabetat-csinalnak-a-siket-gyerekekbol/

Jelnyelv a családban – siket gyermekedhez a jelnyelv a kulcs

A nemzetközi és hazai kutatási eredmények hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a siket gyermekek jelnyelvi fejlesztése és annak minél korábbi életkorban való megkezdése. Ez segíti a gyermek nyelvi és jelnyelvi fejlődését egyaránt, ill. jótékony hatással van a gondolkodási és tanulási képességeire is.

A halló családokba született siket gyermekeknél ez a folyamat nem tud időben elkezdődni, a szülő nem tudja fejleszteni gyermekét, mert ő maga sem ismeri a jelnyelvet. Ráadásul így a közös kommunikáció és az érzelmi kapcsolat kialakulása is nehezített szülő és gyermeke között.

Szerencsére a jelnyelv fontosságát már egyre több halló szülő ismeri fel a gyermeke érdekében, ezért keresik meg a SINOSZ-t jelnyelvtanulási szándékkal.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége kiemelten támogatja a siket gyerekek halló szüleit a jelnyelv elsajátításában. Jelnyelvi tanfolyamainkon országszerte ingyenesen vehetnek részt azok a jelnyelv iránt érdeklődő halló szülők, akiknek 14 év alatti siket gyermeke rendelkezik érvényes SINOSZ-tagsággal. (Az érdeklődő szülők a http://www.jelnyelv.hu honlapunkon találnak információkat a tanfolyamokról. A képzésekre jelentkezni vidéken a szervezeteinknél tudnak, Budapesten a SINOSZ Képzési irodájában.)

A siketek világnapja alkalmából 2018-ban társadalmi célú reklámfilm készült a SINOSZ közreműködésével, amely a siket gyermekekkel jelnyelven történő kommunikáció fontosságára hívja fel a figyelmet a családokon belül:

November 20. a gyermekjogok világnapja – az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye jelnyelven

A fogyatékossággal élő gyermekek, köztük a hallássérültek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint ép társaik, éljenek a világ bármely táján. E jogokra hívja fel a figyelmet az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. Fontosnak tartottuk, hogy az Egyezmény jelnyelven is elérhető legyen a siket gyermekek számára, hiszen nekik ez az anyanyelvük. Az UNICEF Magyar Bizottsága a SINOSZ-szal együttműködve jelnyelven, szöveges ismertetővel ellátott filmen tette elérhetővé az ENSZ Gyerekjogi Egyezményét, hogy minél több hallássérült gyerek is megismerhesse a jogait!

Gyerekjogok – jelnyelven


Időskorban — biztonságban! Siket és nagyothalló időskorúak akadálymentes ellátása

Jelenleg nincs Magyarországon olyan idősotthon, mely egyenlő eséllyel hozzáférhető lenne a siket és nagyothalló idős személyek számára, sőt sok esetben – a kommunikációs akadályoktól megijedve – még elutasítóak is ezek az intézmények. Nem csak a befogadó szemléletű idősotthoni elhelyezés jár gyerekcipőben, az otthoni ellátásban sincs biztosítva az akadálymentes kommunikáció a jelnyelvet használó siket vagy nagyothalló gondozott és a gondozást ellátó személy között.

Mi történik ma Magyarországon egy siket vagy nagyothalló emberrel, ha idős korában magára marad, ha gondozásra szorul? Van hová mennie? Hol kaphat gondoskodást?

Mindenkinek jár a méltó és biztonságos öregkor! A jelnyelvhasználó időseknek akadálymentes kommunikációt biztosító otthonokra van szükségük! A SINOSZ erre az élethelyzetre szeretné felhívni a figyelmet társadalmi célú, szemléletformáló reklámfilmjével, melyet 2021-ben a magyar jelnyelv napján mutattunk be. Szándékunk, és reményeink szerint filmünk a törvényalkotókat arra ösztönzi, hogy minden megyében legyen egy-egy intézmény, ahol az akadálymentes befogadás megvalósul. Rudolf Péter színművész segítségünkre volt az üzenet átadásában.

Legyen helyük az idősotthonokban a jelnyelvhasználó szépkorúaknak is – akadálymentesen!

Értsük meg és fogadjuk el egymást!

A SINOSZ az elmúlt években több társadalmi célú, szemléletformáló reklámfilmet készített Szövetségünk Akadályugrás elnevezésű munkaerő-piaci szolgáltatásához kapcsolódóan, a siket és a nagyothalló, köztük a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának előmozdítása érdekében is.

Hívd be Te is állásinterjúra! Ágnes


Videónk angol felirattal

Hívd be Te is állásinterjúra! Péter


Videónk angol felirattal

Néhány filmünk a hallássérült személyek kommunikációjának akadálymentesítési lehetőségét mutatja be a SINOSZ KONTAKT tolmácsszolgáltatása révén.

Adásban (KONTAKT)


angol felirattal

Fészekrakás (KONTAKT)

Babavárás (KONTAKT)

Ütközés (KONTAKT)

Csilla (KONTAKT)

 

A mobiltelefonra kifejlesztett, ingyenesen letölthető jelnyelvi mobilalkalmazással a jelnyelvet és a kommunikáció akadálymentesítését népszerűsítjük, a jelnyelvet használókat és a jelnyelv iránt érdeklődőket egyaránt megszólítva.

Az applikáció elsősorban a halló szülők 5-10 éves siket gyermekei számára készült, akiknek – hallók között élve és többnyire integrált óvodai és iskolai nevelés-oktatás résztvevőjeként – nemigen van módjuk más formában elsajátítani a jelnyelv alapjait. Emellett a halló gyerekeknek is szívből ajánljuk a jelnyelvvel történő játékos ismerkedéshez, talán első „találkozásként” a jelnyelvvel és siket emberekkel.

Ismerjék meg a jelnyelvet és legyenek képesek néhány jelet alkalmazni jelnyelvhasználó személyekkel való találkozáskor minél többen!

Az alkalmazás a két legnépszerűbb mobiltelefon platformra – iOS és Android okoseszközökre – telepíthető.

Kattints rá, és jelelj Te is a gyerekekkel!

https://jeleljgyerekekkel.sinosz.hu/

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: