2022.05.17. 18:35

A Sisi-kiállításon jártunk Szombathelyen

A SINOSZ Vas Megyei Szervezete 2022. május 7-én a Savaria Múzeumba látogatott a SISI – Királyné Feketén-fehéren című kiállítás megtekintésére.

A SINOSZ Vas Megyei Szervezete 2022. május 7-én a Savaria Múzeumba látogatott a SISI – Királyné Feketén-fehéren című kiállítás megtekintésére.

A Magyar Nemzeti Múzeum, a Savaria Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum közös tárlatát márciusi megnyitása óta nagy érdeklődés övezi a Vas megyei székhelyen. Az Erzsébet királyné életét feldolgozó tárlat a szombathelyi helyszínen korábban nem látott elemekkel bővült: a Képtár egy festménnyel, a Schmidt Múzeum az üvegpohárral, a Körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum Sisi cipőjével, a Levéltár pedig kettő darab 19. századi festménnyel gazdagította a kiállítás anyagát.

Az egyórás tárlatvezetésen Mészáros Irén, a Történettudományi Osztály muzeológusa vezetett be bennünket a legendás Erzsébet királyné életének és halálának eddig nem ismert „kulisszatitkaiba”.
Már a tárlatra való belépéskor érződik a kiállítás címében is szereplő fekete-fehér kontraszt komorsága, hiszen az első tárgy, amit megpillant a látogató, az Sisi ruhája, melyben merénylet áldozata lett. Ám nem csupán a memento mori hangulata lengi be a termet, az érdekfeszítő bemutatón ugyanis számos érdekességet megtudhatunk arról, milyenek voltak Erzsébet királyné hétköznapjai, milyen szombathelyi vonatkozásai vannak, miért nincsenek róla fényképek és festmények, vagy hogyan terjedt el a királyné kultusza. Különösen példaértékű Sisi sportos életviteléről, kiváló nyelvérzékéről, igényes öltözködéséről részleteteket megtudni. A legnagyobb visszhangot a látogatók részéről a királyné 51 cm-es dereka váltotta ki.

Ez az információ vezetett át bennünket programunk következő pontjára: tagjainkat ugyanis a tárlat megtekintése után könnyed, játékos, vidám tornára invitáltuk a múzeum kertjébe. Bár az időjárás egész nap esővel fenyegetett, egészségóránk alatt kegyesen elvonultak a felhők. Böröcz Júlia gyógytornász-fizioterapeuta, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkatársa egy hatalmas, színes ernyő segítségével hívta mozogni a jelenlévőket, akik kivétel nélkül vállalkoztak a nem mindennapi feladatra. Fantasztikus látványt nyújtott, amint a résztvevők átmozgatták magukat a szivárványszínű ernyőt lengetve, rázva, alatta átbújva, rajta labdákat táncoltatva. Öröm és felszabadultság sugárzott az arcokról, ahogy tagjaink részesei lehettek ennek a derűs kollektív mozgásélménynek.

A királynék napja elnevezésű programunk nem csupán a legendás királynét bemutató tárlat megtekintését és a királynéi derékbőség elérését célzó vidám mozgásórát foglalta magában, hanem egy rövid köszöntést is az édesanyáknak, nagymamáknak az egy héttel korábbi anyák napjára tekintettel. Igazán „király” délelőttben volt részünk!

Köszönettel tartozunk Mészáros Irén muzeológusnak a tárlatvezetésért, Böröcz Júlia gyógytornásznak a mozgásos élményekért, illetve Temesi Éva jelnyelvi tolmácsnak az akadálymentesítésben való színvonalas közreműködéséért.

A kettős programot a SINOSZ SzÉP keretén belül valósítottuk meg.

Szeretettel várunk mindenkit további programjainkra is!

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: