2022.12.01. 21:08

Vasúttörténeti kiállításon voltunk Szolnokon

A Szolnoki Vasúti Almáriumban jártunk

SINOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete 2022. november 26-án vasúttörténeti kiállításon járt a Szolnoki Vasúti Almáriumban, ahol Kondor Balázs magánygyűjtő a saját gyűjteményéből rendezett bemutatón kalauzolta végig a résztvevőket.

A tárlattulajdonos 2016-ban egy hirtelen ötlettől vezérelve több évtizedes álmát valósította meg. Elhatározta, hogy a felhalmozott rekvizitumokat közkinccsé teszi. A gondolatot tettek követték! Ennek eredményeként 2016. július 6-tól a Szolnok vasútállomás utascsarnokában kialakított helyiségekben látható a Szolnoki Vasúti Almárium című állandó vasúttörténeti kiállítás. A tárlat a vasút magyarországi történetének és szakmai területeinek egy-egy általa fontosnak vélt szeletébe nyújt betekintést. A hatalmas üvegportállal határolt – almárium (üveges szekrény jellegű) – helyiségekben egymástól elkülönülő, de mégis egy egységet képező alábbi öt vasúti élettér elevenedett meg:

  • távírda a ’70-es évekből,
  • forgalmi iroda az 1950-1960-as évek időszakából,
  • vasúti jegypénztár a ’30-as és ’40-es évek enteriőrjével,
  • utasellátó bisztró a ’80-as és ’90-es évek életéből,
  • vasúti oktatás a ’90-es évekből.

Magyarország második gőzvontatású vasútja, a Pest-Szolnok között 1847. szeptember 1-én üzembe helyezett vasútvonal megnyitásának 170. évfordulója alkalmából, 2017. szeptember 1-én nyílt meg a vasútállomás emeleti, korábbi Utasellátó éttermében az Almárium Látogató Központ. A kiállítás gerincét a Pest-Szolnok vasútvonal, továbbá Szolnok vasúti csomópont építésének és fejlesztéseinek körülményeit, eredményeit fotókkal, a korszakot jellemző használati tárgyakkal illusztráló vasúttörténeti kiállítás, valamint a helyiség egykori funkcióját felidéző Utasellátó étterem-tárlat képezi.

Az utascsarnok enteriőr-kiállítási elvét követve a Látogató Központban is több élettér látható:

  • “Vasút és a Monarchia” 19. századi vasúti királyi várótermi életkép
  • vasúti tisztviselői “art déco” enteriőr a ’30-as évekből
  • az I. és a II. világháború korszakát idéző vasúti váróterem-installáció,
  • ’50-60-as évek forgalmi irodai miliője,
  • 1970-80-as évek állomásfőnöki irodája,
  • étteremvezető irodája a ’70-es évek berendezéseivel
  • egyedi “szocreál” iparművészeti faldísszel ékesített külön (VIP) étterem, eredeti bútorzattal 1975-ből,
  •  a ’80-as évek Utasellátó bisztrója és étterem szekció
  • az 1990-es évek forgalmi irodája.

A retró hangulatot fokozza a korszak gyermekjátékainak, elektronikai eszközeinek arzenáljából álló szekció, és benne a minden gyermek álmát jelentő igazi meglepetés………egy vasúti terepasztal.

A precízen, részletesen, korabeli kellékekkel berendezett életterek remekül tükrözték az adott kor lényegét. A több ezer darabból álló gyűjtemény elemei közül a személyes kedvencem a “Vasút és a Monarchia” 19. századi vasúti királyi várótermi életkép volt, ahol meseszép kiállított darabokban gyönyörködhettünk, mint például Erzsébet királyné kiállított relikviái.

Farkas Tibor vasutas-festőművész „A magyarországi mozdonygyártás hőskora” című kiállítás festményeit is megtekinthettük. Az általa kézzel festett képek különleges technikával készültek, jellemzőjük a mesterien kidolgozott, aprólékos ábrázolás.

A közel három órás tárlatvezetésen kellemesen elfáradtunk, de az élmény, a csoda szép látvány és az ehhez kapcsolódó érdekes történetek mindezt feledtették velünk.

Köszönjük szépen Kondor Balázsnak, hogy a rendelkezésünkre állt, bemutatta a figyelemre méltó magángyűjteményét, és megosztotta velünk tapasztalatait és szórakoztató történeteit.

Köszönjük Hamerszki Erika jelnyelvi tolmács csodálatos munkáját, mellyel a tárlatvezetést akadálymentessé tette.

Programunk a SINOSZ SzÉP keretén belül valósult meg.

Beszámolónk a https://www.vasutialmarium.hu/ honlapon szereplő tájékoztatók felhasználásával készült.

A KIÁLLÍTÁS KÉPEI

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: