2025.08.27. 18:22
A már ismerős helyszín még számunkra ismeretlen zegzugaiba néztünk be városismereti sétánkon.
Gyakran jártunk már itt eddig is, rendszeresen látogattuk a jelnyelvi akadálymentesítéssel megvalósuló színházi előadásokat tagjainkkal, most azonban a kulisszák mögé is eljutottunk, szó szerint bejártuk a színházat a pincétől a padlásig. Tasnádi Gáborné Zsike kalauzolt minket az épületben, és sok érdekes információt osztott meg velünk a színház múltjáról és jelenéről.
A Kisszínház épülete előtt állva elmondta idegenvezetőnk, hogy eredetileg az Ipartestület székháza volt, láthatjuk ma is a feliratot. Ottovai István tervei alapján építették 1928–29-ben. Feltekintve az épület tetejére négy szobrot látunk, melyek mesterségeket ábrázolnak. A volt közgyűlési termet az 1970-es években alakították át színházteremmé, a színház prózai tagozata 1977-ben vette birtokba a frissen átépített Kisszínházat, ekkor még Kamaraszínház néven működött.
A Kisszínház a Szegedi Nemzeti Színház kamaraszínházaként működik, és 2005 májusában kibővítve és felújítva adták át, azóta a drámajátszásnak és a Szegedi Kortárs Balettnek is biztosít helyet.
Bővebben:
https://szegedinemzeti.hu/hu/szinhaztortenete
https://epiteszforum.hu/egy-egeszen-kis-szinhaz-szegeden
Köszönjük Tasnádi Gáborné Zsikének a sok érdekességet, amit a színházbejáráson megtudhattunk, Vörös Zsoltnak pedig a kommunikációs akadálymentesítést.
Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítottuk meg.
Ide kattintva láthatók további képeink: KISSZÍNHÁZ
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34