2024.06.19. 13:45

Bejártuk az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot

Szegedről kirándultunk történelmünk egyik jelentős helyszínére.

2024. június 18-án Szegedről indultunk tagjainkkal Ópusztaszerre – de nem csak szegedi tagjainkkal, sőt, nem is csak a Csongrád-Csanád Megyei Szervezet tagjaival, hiszen más megyéből is volt, aki velünk tartott, de külföldről is érkezett kirándulótársunk, egy lengyel sorstárs, aki évtizedek óta túrázik már. Szegedi ismeretsége révén jutott el hozzánk, nagy örömmel fogadtuk őt is.

 

Az Emlékpark épületeiben is mindenki mindenre kíváncsi volt, bejártuk a Rotunda minden kiállítását. A park egy részében is sétáltunk – csak egy részében, hiszen időpontra kellett érkeznünk ahhoz, hogy a Feszty-körképet és a lovasbemutatót megnézhessük.

Természetesen az 1879-es szegedi „nagy” árvízről szóló tudnivalókról sem szerettünk volna lemondani, így a gátőrháznál rövid ismertető mellett végigkövettük a fény- és hangeffektusokkal bemutatott árvízi eseményeket.

A lovasbemutató után az Ópusztaszeri Látogatóközpontban megnéztük a Magyarország történelmét bemutató 3D-s filmvetítést.

A rettentő hőség ellenére kitartók voltak tagjaink, a nap végére mindenki fáradtan, de sok-sok élménnyel tért haza, köszönjük az együtt töltött napot minden résztvevőnek.

Kitartott velünk együtt Vörös Krisztina jelnyelvi tolmács is, aki ott volt velünk minden helyszínen, nagyon köszönjük neki az egész napos kommunikációs akadálymentesítést.

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretének köszönhetően valósítottuk meg.

A programon készült összes képet – és egy videót az árvizet bemutató terepasztalról – ide kattintva lehet megnézni: ÓPUSZTASZER

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: