Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

2023. szeptember 29-én a budapesti Postamúzeumba látogattunk a SINOSZ Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezeteinek közösen szervezett programján.

A Budapest-Nyugati pályaudvaron volt a találkozó, itt vártuk egymást, mert több irányból érkeztünk. A múzeumba villamossal, kisföldalattival utazva és rövid sétával értünk.

A Postamúzeum fogadóterében található hivatali bútorcsalád az 1894-ben kiadott postai szabvány szerint készült, a műtárgyegyüttes 1991-ben Kisújszállásról került a múzeum gyűjteményébe. Itt volt kiállítva a 10 filléres bélyegautomata is, ami a tekercsben nyomtatott levélbélyegek árusítására szolgált.

„Mesélő egyenruhák” című időszaki kiállításában a postai egyenruhák kialakulásának, fejlődésének történetéről Kozmáné Grünwald Éva tartott tárlatvezetést.

Az egyenruhák, zászlók, karszalagok, egyéb textíliák gyűjteményébe tartoznak a postaszolgálatban alkalmazott személyek korszakonként változó egyenruhái, viseleti darabjai, a sapkától a lábbeliig.

Textilgyűjtemény legrégebbi, legféltettebb darabja a 19. század első harmadából származó császári postalegény egyenruha.

A kiállított darabok között láthattuk a kiegyezés utáni években hordott, az 1891-ben elrendelt postai viseletet, az első női postás egyenruhát, amit a telefonos kisasszonyok viseltek és a távíró tiszti egyen-öltözéket is, amihez az ünnepi viseletnél kard is tartozott.

Csodás darab volt az 1896-ból származó díszegyenruha is, ami már a katonai egyenruhához hasonlított. A korban következő formaruha a háborút képviselte. A múzeum számára ez értékes darab volt, mert ismerték a személyt, akitől származott a ruha, viselője 48 évig dolgozott a postán.

A következő uniformisok az újjászerveződés jegyében a második világháború után lecserélt egyenruhák voltak, és a klasszikus postás egyen-viselet, amit a 60, 70 és 80-as évek elején használtak, ezt a kézbesítők viselték, ekkor az irodában már nem hordtak egyen-öltözéket.

1983-ban új viseletet vezettek be, megszűnik a rangjelzés, egyszerűbb lett a ruha, csak a postakürt maradt ismertetőnek, majd 1993-ban hordott postahivatali hölgyek egyenruhája volt kiállítva, amin 2000-ben még újítottak.

A „mesélő egyenruhákat” magunk mögött hagyva egy másik terembe értünk, ahol segítőnk tovább kalauzolt bennünket és megtekinthettük a Csonka-féle levélgyűjtő triciklit, 1900-ból, a Csonka–Dion-féle motorral ellátott közvetítő gépkocsit, 1906-ból, az első magyar kiadású levelezőlapot, melyet 1869. október 1-jén a magyar és az osztrák posta elsőként vezetett be, mint új küldeményfajtát,  de láthattuk a bélyegző-, pecsétnyomó- és éremgyűjteményt, az 1893-ban készült, a szentesi közönséget több mint 100 évig szolgáló postahivatali felvevőpult köré rendezett bútorzatot, mely egy 1930-as évekbeli egyesített posta-, távírda és távbeszélő-hivatalt idéz meg. A távíró-történeti gyűjtemény érdekes darabja volt a 1867-es Hughes-féle betűíró távírót, aminek az előnye a Morse-féle távíróval szemben az volt, hogy az üzenet közvetlenül olvasható volt. Megcsodálhattuk a távbeszélő-történeti gyűjteményt is, melynek része volt a 70 vonalas, kézi kapcsolású, központi telepes telefonközpontot, 1929-ből, és a LB fali telefon, 1896-ból is.

A múzeumi túránk végére érve megköszöntük a lehetőséget a megtekintésre, elbúcsúztunk és a Benczúr utcából a következő úti célunk felé indultunk a Duna-partra. A budapesti körjárattal hajózva Budapest folyami főutcájáról csodálhattuk meg a Világörökség részét képező budai és pesti panorámát.

A hajó a Vigadó téri hajóállomásról indult, majd első megállója az Akadémia 1 kikötő közel a Parlament déli sarkához. Innen tovább haladtunk és a Margitsziget budai oldalába hajóztunk, majd a margitszigeti sportuszoda kikötő után megfordultunk és déli irányba hajóztunk tovább a Batthyány térig. A Parlament innen volt a leggyönyörűbb. Tovább hajóztunk délnek, egészen a Nemzeti Színház épületéig csodálhattuk a Világörökség részét képező két partot, elhaladva a Várkert bazár, a Fővárosi Plébánia templom előtt, áthaladva az Erzsébet-híd, a Szabadság-híd alatt. A Gellért-hegytől már látható volt a Nemzeti Színház hajó formájú épülete és a pesti oldalon a Bálna. A Petőfi-híd alatt ismét északi irányba fordultunk, és végig hajózva a Vigadó-téren kötött ki ismét hajónk.

Egy csodás napot töltöttünk el újra együtt három megyei szervezet tagjaival, sok érdekességet láttunk, fedeztünk fel, és nagyon jól éreztük magunkat a Dunán hajókázva.

Köszönjük a tárlatvezetésen biztosított akadálymentes kommunikációt Horváth Hajnalka jelnyelvi tolmácsnak.

A program a SINOSZ SzÉP keretein belül valósulhatott meg.