2024.07.03. 17:04

Ingyenes részvételi lehetőség a budapesti Felnőtt Öttusa Európa Bajnokságon!

Szurkoljunk együtt a versenyzőknek a nemzetközi sportesemény döntőin, éljük át közösen a sport örömét! Előzetes regisztráció szükséges!

A Magyar Öttusa Szövetség az Európai Öttusa Szövetséggel karöltve 2024. július 8. és 14. között Budapesten rendezi meg a Felnőtt Öttusa Európa Bajnokságot.

A rendezvény jószolgálati partnereként a Civilút Alapítvány a Magyar Öttusa Szövetséggel együtt szeretettel hívja és várja a sport és a játékok szerelmeseit – köztük a SINOSZ tagjait és hozzátartozóikat – a sportesemény utolsó két napjára.

Július 13-án és 14-én, a Puskás Ferenc Stadion Szoborparkjában kerül sor a női és férfi döntőkre, továbbá július 14-én, vasárnap este, 18 órai kezdettel egy látványos, zenei és lovas show-val zárják a napot. Ezzel az előadással búcsúztatják el az öttusa lovas ágát, hiszen ez a versenyszám Magyarországon most szerepel utoljára.

A szurkolás mellett váljatok az esemény aktív részesévé, és próbáljátok ki az öttusa sportághoz kapcsolódó aktivitásokat is!

Keressétek a Civilút logóját a strandzászlókkal megjelölt sátornál, ahol az alapítvány munkatársai várják az érdeklődőket mindkét napon! Remek hangulatra számíthattok, és meglepetésekkel, ajándékokkal, családi szórakozással is készülnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.


Július 13-án és 14-én a részvétel mindenki számára teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Maga a rendezvény és a szurkolói zónában elérhető többi játékos aktivitás nem lesz akadálymentesítve!
Kellő számú jelnyelvhasználó résztvevő esetén, és ha ők legkésőbb július 9-ig jelzik az akadálymentesítésre vonatkozó igényüket, jelnyelvi tolmácsolást biztosítanak a Civilút által szervezett aktivitásokhoz. Kérjük, hogy a regisztrációs űrlapon jelezzétek ezt az igényt!
Regisztrálni és tolmácsolást kérni ezen a linken lehet: Jószolgálat – Civilút Alapítvány


Helyszín: Puskás Ferenc Stadion – Szoborpark
Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5. >> Útvonaltervezés

Jó szurkolást, kellemes időtöltést kíván a Civilút Alapítvány!

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: