2024.05.17. 15:44

Az Irodalom Éjszakája 2024 – felolvasások Budapesten és Debrecenben jelnyelvi tolmácsolással is!

Világirodalmi séta a fővárosi Margit-negyedben és Debrecen belvárosában

Rendhagyó világirodalmi sétára várja az irodalomkedvelőket az Irodalom Éjszakája Budapesten és  Debrecenben idén is.

Az Irodalom Éjszakája rendhagyó világirodalmi barangolásra hív Debrecenben 2024. május 31. és június 2. között, Budapesten június 5–7-ig.

Az idei programban 24 ország 24 szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az irodalomhoz nem kötődő, azt újszerű megvilágításban láttató helyszíneken, három nyári estén át.

Az Irodalom Éjszakája Budapesten évről évre új városrészbe vándorol, hogy az irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is felhívja a figyelmet. Idén a 2. kerületi Margit-negyed látja vendégül a felolvasásokat, ahol a Jurányi Házban és a Margit-negyedben rendszeresen fellépő színművészek, Debrecen belvárosában pedig a Csokonai Nemzeti Színház színművészeinek előadásában hallhatjuk a felolvasásokat.

Az idei téma, amelyhez a kiválasztott művek kapcsolódnak: TÚLSÓ PART.

Mindennap mindkét városban több felolvasáshoz jelnyelvi tolmácsolást biztosítanak a siket és nagyothalló érdeklődők számára.

Felolvasások jelnyelvi tolmácsolással (helyszínek, időpontok, művek stb.):

Budapesten, a Margit-negyedben 4 különböző helyszínen 2-2 felolvasáshoz:
https://www.irodalomejszakaja.hu/akadalymentes

Debrecenben, a belvárosban 3 helyszínen 1-1 felolvasáshoz:
https://debrecen.irodalomejszakaja.hu/akadalymentes


ÚTMUTATÓ AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁHOZ:

  • ​A felolvasásokra Budapesten 19:00–23:00, Debrecenben 19:00–21:30 között kerül sor párhuzamosan 8 különböző helyszínen.
  • Minden helyszínen egy adott szerző művének részlete hangzik el 8 alkalommal, 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 órai kezdéssel (Debrecenben az utolsó kezdési időpont 21.00).
  • Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
  • Mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adnak segítségül.
  • A programon való részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

​​

JÁTÉK!

Az eseményhez kapcsolódó játékunkban a szerencsések értékes könyvcsomaggal gazdagodhatnak. A játék szabályait a rendezvényt megelőző héten tesszük közzé.

MIT ÉRDEMES MÉG TUDNI AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁRÓL?

Az első Irodalom Éjszakájára 2006-ban Prágában került sor, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte a meghonosítását, és 2016-tól minden évben megrendezésre kerül. Kezdetben egynapos volt, 2020-ban bővült 3 estés programmá. 2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak. A projekt szervezője az EUNIC Hungary (a Budapesten működő európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek ernyőszervezete).

További tudnivalók:
www.irodalomejszakaja.hu
https://www.facebook.com/irodalomejszakaja

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: