2023.12.08. 18:22

Kulturális kalandozás a Soproni Múzeumnegyedben

A SINOSZ Vas, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete közös szervezésében múzeumpedagógiai foglalkozáson és tárlatvezetésen vettünk részt a Soproni Múzeumnegyedben.

A SINOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, Komárom-Esztergom Megyei Szervezete és Vas Megyei Szervezete 2023. november 18-án közösen a Soproni Múzeumnegyedbe szerveztek látogatást, ahol múzeumpedagógiai foglalkozással, interaktív játékkal és kvízfeladványokkal színesített kulturális kalandozás várt a résztvevőkre a Storno-ház fantasztikus kiállításain.

A vasútállomáson a soproni tagok és Soproni-Somlai Attila mint megyei elnök, azaz a „házigazdák” vártak minket, Győrből és Tatabányáról érkezőket. A szombathelyiek busszal jöttek, velük a Fő téren találkoztunk. A Szentháromság szobor előtt, a Soproni Múzeumnegyednél Soproni-Somlai Attila ismertette a Fő tér nevezetes épületeit. A Múzeumnegyed épületében várt bennünket a tárlatvezető és társai.

Majd a három csoportban zajló interaktív játékoknál szintén szervezők közreműködésével oldottuk meg az infokommunikációs akadálymentesítést.

A tárlatvezető kíséretében a Tábornok-ház első emeletén található Sopron és a korona című kiállítást néztük meg, amely rávilágít városnak a korábbi évszázadok során betöltött országos jelentőségére és történelemformáló szerepére. Végül a csoport tagjai eljátszhatták a koronázást: https://muzeumnegyed.hu/kiallitasok/sopron-es-a-korona

Ezt követően, a kvízfeladatoknál az Otthon a városban kiállításon a 17-19. századi polgárlakások berendezéseit láttuk: a csapatok tíz részletgazdagon berendezett termen végigsétálva keresgélték a megfelelő válaszokat: https://muzeumnegyed.hu/kiallitasok/otthon-a-varosban

Az utolsó állomáson, az „Otthon a városban” kiállítást követő „Storno-konyha”-i térben a csoportok gasztronómiai tematikájú játékokkal, információkkal találkozhattak. Ebben a különleges foglalkoztatótérben nemcsak a gasztronómiának jut szerep, hanem a sokak által kedvelt felpróbálható ruharekonstrukciók is tartalmas szórakozást ígérnek. Gyerekek és felnőttek egyaránt ízelítőt kaphatnak a 17–19. századi viseletek világából: https://muzeumnegyed.hu/kiallitasok/storno-konyha

Mindenki rész vett a játékban, és azt követően Sopron egyik elegáns éttermében, a Deák étteremben tartottuk meg az eredményhirdetést. A résztvevők elismerő oklevelet és hűtőmágnest kaptak az aktív részvételéért.

Végezetül azt mondhatjuk, hogy jól sikeredett a kulturális kalandozásunk. Szép számmal részt vettünk, 58 fő volt jelen. Mindenki jól érezte magát a tartalmas programon.

Köszönjük a szervezők munkáját. Maradjunk együtt 2024-ben is!  

A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

 

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: