2026.03.19. 16:18
A Sikeres nők nyomában című vezetett séta mindannyiunk számára emlékezetes élmény marad.
A csaknem 75 focipályányi területű temető Budapest és Magyarország egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, ahol számos kiemelkedő magyar művész, tudós és közéleti személyiség nyugszik. Az idegenvezetéssel, jelnyelvi tolmács közreműködésével tett séta során több híres magyar alkotó sírját is felkerestük. Megálltunk például Vörösmarty Mihály, József Attila és Arany János sírjánál is, utóbbi egy óriási tölgyfa árnyékában található.
A program középpontjában azonban elsősorban női életutak álltak. Megismertük többek között Lesznai Anna grafikusművész, költő történetét is, aki a híres Ady-párnát hímezte, valamint baráti kapcsolatban állt Ady Endrével és Kaffka Margittal is. Élete során emigrációban élt Franciaországban és New Yorkban, hamvait azonban végül Budapesten, a Fiumei úti sírkertben helyezték nyugalomra.
A sírkertben megtekinthettük Jászai Mari sírját is. A legendás színésznő gyermekkora nehéz volt, de tehetsége már korán megmutatkozott. Rendkívül művelt és intelligens emberként tartották számon: minden szerepét eredetiben olvasta, és naplót is vezetett, amely ma fontos kordokumentumnak számít.
Megálltunk Blaha Lujza sírjánál is, akit a „nemzet csalogányaként” emlegettek. A 19. század egyik legnépszerűbb színésznője volt, a népszínművek kiemelkedő alakja, és a magyar színházi élet meghatározó személyisége. A pesti Blaha Lujza tér is róla kapta a nevét.
A séta során felkerestük Kosztolányi Dezső feleségének, Harmos Ilona színésznőnek a sírját is, aki férje életében és munkásságában is fontos szerepet játszott. Külön érdekesség volt Gábor Zsazsa sírja. A világhírű, Budapesten született színésznő Hollywood egyik ikonikus alakja lett, és csillagot is kapott a Hollywood Walk of Fame-en, azaz a hírességek sétányán, a Hollywood Boulevardon.
Ezeken túl természetesen még sok más síremléket is láttunk, de ezek a történetek különösen megmaradtak a résztvevők emlékezetében. A program jó hangulatban telt: sokan csatlakoztak a sétához, és a gyönyörű idő is hozzájárult ahhoz, hogy igazán kellemes délutánt töltsünk együtt. A tematikus séta nemcsak történelmi és kulturális ismeretekkel gazdagított bennünket, hanem közösségi élményt is adott a résztvevőknek.
Az ötletért és a szervezésért köszönet Patona Mária vármegyei ügyintéző kollégánknak.
Köszönjük Csanálosi Erzsébet jelnyelvi tolmácsnak az akadálymentesítést.
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34