2024.05.13. 17:32

Sikeres nőnapi rendezvényt tartottunk Miskolcon

Több mint 100 résztvevő ünnepelt velünk!

2024. március 16-án, szombaton ünnepeltük hölgytagjainkat a SINOSZ  B.-A.-Z. Megyei Szervezet által meghirdetett nőnapi rendezvényen, Miskolcon, a Népkerti Vigadóban. Több mint 100 fővel vettünk részt az eseményen!

Ivánka Mária megyei elnök köszöntötte a résztvevőket, majd legrégebbi tagunk, Pázmándi János egy szép verssel és elismerő szavaival köszöntötte a nőket. Ezt követően Hamar Zsófia a táncával kápráztatta el a zsúfolásig megtelt nagyterem vendégeit. Lehoczki László, a Miskolci Spider Mentőcsoport vezetője társával és két kutyával érkezett. Kutyás bemutatót és beszámolót tartott munkájukról, élményeikről. Az előadás végeztével kérdések sokaságára kellett feleletet adnia.

A színvonalas műsor után egy finom vacsora és torta következett. Legvégül tombolahúzás, aminek bevételét a mentőcsapat kapta. Minden nő egy-egy gyönyörű cserepes virággal távozhatott, amely később is emlékezteti a nagyszerű rendezvényünkre.

Köszönjük szépen Pázmándiné Erzsikének a szeretetteljes tolmácsolását, valamint a SINOSZ SzÉP támogatását.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: