2024.12.12. 19:35
Kiváló közösségépítő lehetőség és lenyűgöző látványvilág volt mindannyiunk számára!
A GolfGallery Kelet-Magyarországon az egyetlen beltéri UV-minigolfpark, ahová nemcsak a játék öröme és kikapcsolódás végett érdemes betérni, de a látvány is ugyanolyan nagy élmény, mint a minigolfozás. A falakat Kéri László gyulai festőművész jóvoltából különleges, gyulai vonatkozású festmények díszítik, melyek gyulai hírességeket, legendákat és mondákat jelenítenek meg, de nem úgy, ahogyan eddig ismertük őket. Az UV-fényben világító pályák nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak már 5-6 éves kortól.
A játéktérben 11 minigolfpálya, csocsó, sakk, malom, mini játszósarok és vendégfal is található, melyeket teljes egészében ki is használtak résztvevőink.
A szabályokat már az elején megismerhettük, először mindannyian bemelegítettünk és kipróbáltuk az eszközöket, azután versenyeztünk. Kozma Zoltán bíráskodása mellett Rölle Tímea, Veres György, Sajti Csaba és Kolarovszki János játszottak döntőt, melyet Veres György nyert meg.
Örülünk, hogy együtt tölthettük ezt a délutánt, különösen, hogy a kisgyermekektől kezdve az idősekig minden korosztály képviselte magát. Különleges élmény volt a tagjaink számára a világítás látványvilága, olyan érzés volt, mintha diszkóban lettek volna. Nagyszerű játékos programon vettünk részt, ami fizikailag is mindenkit megmozgatott, emellett fejleszti az ügyességet, a koncentrálóképességet, a türelmet, a kitartást, és a végére kellemesen elfáradtunk, miközben mindezt élveztük is!
Köszönjük a GolfGallery tulajdonosai együttműködését és kedvességét, illetve köszönettel tartozunk Szlaukó-Fischer Nóra jelnyelvi tolmácsnak az akadálymentesítésben való közreműködéséért.
A programot a SINOSZ SzÉP keretének köszönhetően valósítottuk meg.
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34