2023.12.15. 18:18

A Madame Tussauds Budapest kiállítását néztük meg három megye tagjaival

2023. december 12-én bejártuk a budapesti Madame Tussauds Panoptikumot a SINOSZ Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének tagjaival.

Ennek a fantasztikus kiállításnak a város egyik legimpozánsabb műemlék épülete, az V. kerületi Palazzo Dorottya ad otthont. Ezen a látványos, hangulatos, magával ragadó helyszínen az élethű figurákkal rendkívül szórakoztató volt találkozni – az olykor sejtelmes, villódzó fények között nagyon kellett figyelnünk, hol vannak a szobrok, és kik az élő személyek.

Tematikus elrendezésű helyiségeken vezetett az út, ahol a Panoptikum munkatársai segítettek eligazodni, és különleges, érdekes információt tudhattunk meg egy-egy kiállított résztvevőről.

A tárlat belső tereiben számos hazai ikonikus épület és műemlék is megjelent, de Budapest sétálóutcájában is andaloghattunk és néhány Magyarországon forgatott film helyszíneit is bejárhattuk.

Találkoztunk a világ nagyhatalmi vezetőinek, a magyar történelem nagy alakjainak, számos hírességnek, szupermodellnek, a mozi vászon hőseinek, jelen és múlt énekeseinek, színészeknek, példakép sportolóknak csodálatosan megformált, valósághű viaszszobraival, de egy VIP partin is „részt vehettünk”, ahol számos híresség valószerűre formált alakjaival szelfizhettünk.

A helyszíneken interaktív megoldások teszik különlegesebbé az élményt. Voltak, akik Munkácsy festményén szerettek volna szerepelni,  és el is készítették saját „festményüket”, többen lelkesen használták ki a lehetőséget Petőfi mellett megállva, hogy a mesterséges intelligencia segítségével néhány szó megadásával saját verset kapjanak.

Ezt a káprázatos helyet egy különleges látványvilágú kávézó és ajándékbolt egészíti ki, ahol a teljes kiállítás bejárása után a tagokkal együtt megpihentünk, megkávéztunk, felfrissítettük magunkat, összegeztük a látottakat, megosztottuk egymással a saját tapasztalatainkat és élményeinket, a helyszínen készült vicces fotókat nézegettünk, majd magunk mögött hagyva ezt a „csodálatos, izgalmas világot”, elindultunk haza.

Nagyon jól éreztük magunkat, felejthetetlen élményben volt részünk, ismét egy csodás napot töltöttünk együtt a három megyei szervezet tagjaival.

Köszönjük szépen Józsa Kata jelnyelvi tolmács munkáját.

Programunk a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: